Mottó: Ama nemes harcot megharcoltam,
futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam.

-2Tim.4.7. 

dr. Horváth László: Apáczai.Csere János Arad 

         Egyetemista korom egyik nyarán két hetet tölthettem Marosvásárhelyen. Bejártuk a tágabb környéket: Kolozsvárt, Korondot, Szovátát, a Békás-szorost, …, de délebbre sehol sem voltunk. A '90-es évek elején aztán, amikor két erdélyi műszaki középiskola is felvette Puskás Tivadar nevét, elkezdődhettek a testvériskolai cserenyaralások, kirándulások. Arad útba esett jövet vagy menet. Egy-egy rövid villanás: a Minorita templom, a Kultúrpalota …, az Obeliszk: a Maros-híd után, valahol a sportpályák szakadt drótkerítései között.

         Az első mélyebb benyomások a 150. évfordulónak, az 1999. október 6-ának voltak köszönhetők. A pesti, kecskeméti és hódmezővásárhelyi diákokkal közösen, egyik tanárukként, biciklivel tettem meg a 300 km-t, hogy letehessem az utókor hálájának koszorúját. Ezzel is demonstrálva, hogy ott a messzi anyaországban is vannak, akik még tudják: Arad a Magyar Golgota, melynek emlékét megőrizni szent kötelességünk. A megdicsőülés magasztos útján botorság lett volna megállni. Nincs olyan fájó vízhólyag, mely nem enyhülne a Himnusz hallatán. Nincs olyan igaz magyar szem, mely ne lábadna könnybe a „Ne hagyd elveszni Erdélyt Istenünk!” strófára … Egy szó, mint száz 1999 óta állandó koszorúzó zarándok lettem Aradon a vértanúk csontjainál, 2004 óta a Szabadság szobornál is.

         2003-ban végre összegrundolták véreink Arad színmagyar tanítási nyelvű líceumát, a Csiky Gergely Iskolaközpontot és a „Ő” kollégiumát, így aztán gazdasági válság ide, pénzhiány oda - Arad csak négy óra a határátlépéssel   együtt - nyaranta legalább egy-egy osztálynyi nebulót kicseréltünk. Jelentkező meg érdem mindig volt bőven. A Puskásban sikk versenyezni: csak az érmesekkel fel lehetett tölteni a 44 fős buszt, amely Világos-Pankota-Radna kiskört, valamint Déva-Temesvár és Nagyszalonta-Nagyvárad nagyköröket járta általában be. A csere legtöbbször meg egy-egy csipet-csapat volt. Ők mindig a Csiky felé kacsintgató 7-8.-os Arad környéki magyar diákokból verbuválódtak.

(Minden magára valamit adó Arad megyei magyar család legalább egyszer, legalább egy napra, és akkor biztosan Budapestre elhozta, elengedte középiskolába készülő gyermekét. Náluk, hála a pedagógusok és az egyház évszázados nevelésének, Budapestre - az anyaország fővárosába - elzarándokolni legalább annyira szent kötelesség, mint az igaz hitű mohamedánoknál Mekkába elfutni. Így azután eddig is sokan voltak Budapesten, ezért csak egy új „durranás” keltheti fel az érdeklődést. De az valóban legyen hangos, mint az augusztus 20-i tűzijáték. Ilyen sehol nincs a határon túl, nálunk eddig soha nem is maradt ki a programjukból.)

Szóval, a cserediákok Budapest, illetve Szőny centrummal, Győr-Sopron, Révkomárom-Pannonhalma, Veszprém-Tihany-Balatonfüred köröket, illetve Kecskemét, Tata (jövet), Esztergom-Visegrád-Szentendre (menet) városokat csodálták meg.

         Hat év, hat nyár, hat busznyi csere, … és akkor jött az a csodálatos 2010-es év: az Apáczai Alapítvány „Határtalanul” pályázatával. Három projektet adtunk be. (Legyen a nevük A, B és C.) Ezerszer hála a megértő zsűrinek: mindhármat megnyertük. (Mert ugye a saját mércénkkel mérve csakis mi lehetünk a legjobbak.) Eljött a nyár, s mivel „három a magyar igazság” mi még egy negyediket is rálapátoltunk. De nézzük szépen sorba:

A projekt: A Csiky új szárnnyal bővült, nem jutott pénz padokra, székekre. Hatvan pad, 120 szék négy osztálynyi, … és megtoldottuk egy számítógéplaborral. Gépek, monitorok, printer, hálózat... tokkal-vonóval. A műszaki informatika OSZTV győztesei fel is szerelték. Az útiköltséget és a szállást állta az Apáczai Alapítvány. (Az utóbbiból jött vissza aztán a „csipet-csapat”.)

B projekt: 1905/6. évben Arad környékén geofizikai felmérést végeztek az Eötvös-inga felhasználásával. (Ennek minden dokumentuma ma is fellelhető.) Az 1906-os budapesti nemzetközi kongresszuson Eötvös Loránd „elmesélte”, hogy neki milyen pontos műszere van. Hitték is, meg nem is, de inkább nem. Felpakolta a tisztes társaságot. Levonatoztak Aradra. Megszálltak a Fehérkereszt fogadóban. Kivillamosoztak Világosra. Pankotán szájtátva bámulták az ingát. Közben kóstolgatták a Ménesi borokat, közötte a „vörös aszút” … és utána már mindenki hitt a saját szemének: Máig is – pedig már több mint száz esztendő telt el azóta –  Eötvös Loránd a világ „legpontosabb (mérő) embere”.

Egy kicsi, de lelkes csapat, az Eötvös Loránd Geofizikai Intézet munkatársainak bevonásával az 1906-os kísérletsorozatot ismételte meg két különbséggel: Nem a Fehérkeresztben volt a szállás és emlékül még egy márványtáblát is elhelyeztünk a Csiky aulájában Dr. Hoffmann Rózsa államtitkár és Dr. Faigel Gyula akadémikus asszisztálásával.

C projekt: A klasszikus Arad környéki busznyi gyerekcsere 44 diák + 4 tanár a szuper utakon: Világos, Déva, Vajdahunyad, Temesvár, Nagyszalonta, Nagyvárad … csak most a buszt, meg a szállást az Apáczai Közalapítvány „gáláns katonatiszt” módjára állta. Maradt egy kis kalap pénz, így aztán megszületett a

D projekt a „D-day” mintájára: Szálljunk „partra” Aradon 2010. október 6-án! Arad a Maros két partján terül el, de hajóval megközelíthetetlen. A vonat meg lassú is, drága is, megbízhatatlan is. Marad az autóbuszflotta. A Puskás Technikum jelenlegi tanulói létszáma 462 diák plusz 50 tanár. (Meg még 15 vendég.) Tizenegy buszban (@ 48 fő) annyi mint: 528. Elférünk. És az időzítés? Koszorúzás délben az „Obeliszk”-nél, délután 3-kor a Szabadság-szobornál. Az út 4 óra oda, 4 óra vissza … Indulás 6-kor érkezés 21-kor … 15 óra, ebből 8 óra utazás. (Két koszorúzás és két óra városnézés is belefér.)

Húzós? Nagyon húzós! Mindenki jön? Igen, ötszázan „önként és dalolva”, mint a walesi bárdok … óh, de azok éppen nem daloltak. Legyen a szlogen: „Ötszáz, bizony, Aradra ment Gyáli úti Puskás-diák.” És akkor legyen két dal is: a „Magyar Himnusz” (ezt tudtuk) és a „Székely Himnusz” (ezt megtanultuk).

Csak ne essen!  

… és az Úr a mennyben meghallgatá könyörgésünket (5-én még esett. Szegednél még esett, de) Aradon 6-án végig verőfényes nap volt.

A többiről: a helyi sajtó részletesen beszámolt, a fotók meg önmagukért beszélnek. Az Obeliszknél Hoffmann Rózsa államtitkár asszony koszorúzott velünk. A Szabadság-szobornál pedig Arad román nemzetiségű polgármestere, Gheorghe Falcă is az emlékmű talapzatához kísérte koszorúnkat, és közben az őszi szél mindkét helyen lengette az aranybetűs Puskás Tivadar Távközlési Technikum feliratú piros-fehér-zöld zászlót. Ez a zászló volt velünk 2004. május 1-jén nulla órakor Brüsszel főterén is, de mi csak most – 2010. október 6-án – az aradi Megbékélés terén érkeztünk meg Európába. 

És bennünket csak ott: az aradi Megbékélés téren, és akkor: 2010. október 6-án fogadott be Európa.