A hónap kérdése

 

Az Ecseri sarkán templom áll.

A Cseri nyakán Implom lóg.

___________________________

 

Templom áll az Ecseri sarkán?

Nem templom: Implom.

Nem áll: lóg.

Nem Ecseri: Cseri.

Nem sarkán: nyakán, sőt nyakában.

 

Vagyis:

Implom lóg a Cseri nyakában.

 

 

A HÍR:

A 2010/11. tanévre kiírt

Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny

2011. február 26-án, Gyulán megrendezett

országos döntőjében

Cseri Sándor Ádám,

a Puskás Tivadar Távközlési Technikum 12. a osztályos tanulója,

a Chipogó diákújság főszerkesztője

első helyezést ért el.

A Puskás nevéhez méltóan

Zsűrielnökként dr. Nagy L. János egyetemi tanár szükségesnek vélte szóba hozni, hogy az Implom József Középiskolai Helyesírási Versenyt most először nyerte meg budapesti diák. S minthogy ezt az eredményt a Puskás Tivadar Távközlési Technikum 12. a osztályának tanulója, s egyben e sorok írója érte el, számomra úgy tűnt, hogy a zsűri elnökének eme észrevétele jó hatást gyakorolt iskolánk szeretett igazgatójának, Laci bácsinak a hangulatára is. Azt meg már én toldom ehhez az észrevételhez, hogy az országos sikerért hála és tisztelet illeti Szabó Miklós tanár urat is, aki a magyar nyelv és irodalom tanáraként kivételes elhivatottsággal fáradozik azért, hogy majdan műszaki emberekként is szabatosan használjuk édes anyanyelvünket.

A sokéves múltra visszatekintő Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny célja hivatalosan az anyanyelvi ismeretek terjesztése, az anyanyelv iránti tisztelet kifejezése és az anyanyelvi kifejezőkészség fejlesztése a magyartanárok és a magyar nyelvű oktatásban résztvevő középiskolások körében. A verseny keretében a megmérettetés négy kategóriában zajlik: gimnáziumi, szakközépiskolai, szakiskolai és határainkon túli besorolásban. Méltányos még az ilyen rövid ismertetőben is megemlíteni, hogy a verseny meghirdetője minden évben Gyula Város Polgármesteri Hivatala, valamint a gyulai Erkel Ferenc Gimnázium, Informatikai Szakképző Iskola és Kollégium. A verseny felmenő rendszerű, tehát az iskolai fordulók legjobbjai jutnak a regionális döntőkbe, majd az azokon legjobbnak bizonyultak vetélkedhetnek az országos döntőben. Ez utóbbiba az idén összesen 106 középiskolás jutott be.

A döntőre szánt három napból a középső volt a nehéz: a 45 perces tollbamondás és a 60 percesre tervezett feladatsor mindösszesen 200 pont megszerzését tette elvileg lehetővé.

Az Implom-verseny a jutalmul kapott értékes díjak miatt kellemes és maradandó emlékeket keltett a nyertesekben, de azokban is, akiknek eredményei szerényebbeknek bizonyultak. Ugyanis barátságok kötésére adott lehetőséget az egymástól nagy földrajzi távolságokra élő, sőt az országhatárainkon túl lakó diáktársak között is.

Én pedig annak is nagyon örülök, hogy eredményemmel öregbíthettem a Puskás Tivadar Távközlési Technikum hírnevét.

Cseri Sándor Ádám 12. a