Szép Horváth Lacit  2009.09.15 óta rendszeresen látogatjuk



Faruzó írta Szép Horváth László-ról 2011. nyarán:

A reform-honlapunk szerkesztése során, a médiatanácsunk döntése alapján, kiváló diáktársaink méltatását is célul tűztük ki.

Természetesen vannak közöttünk olyan mágusok is, akik nem kaptak szakmai alapon Kossuth díjat, vagy Állami-díjat, akár Köztársasági Lovagrendet, de a diákéveinkben bizonyították baráti és kreativ világukat, melyet a fiúkkal is megosztottak !

Sajnos adott tény, de a betegség miatt nem tud velünk tartani két kiváló Barátunk: Szép Horváth Laci és Kovalik Józsi sem. Napi kapcsolatban vagyunk az interneten vagy a látogatásunk során felidézzük a szépet, a közös élményeinkből így összerakjuk az Ő életút-oldalukat.

Tudvalevő „Csillagom” Szép Laci ifjúkori aurája, amit az 1960-1964 közötti években mint a hazai könnyűzenei világban népszerű Rádio Luxemburg és a Szabad Europa / TINÉDZSER Parti  által sugárzott műsorok népszerűsítésében és a zeneszámok szövegének magyar forditásában alkotott! Az Ő lakásán rendszeresen találkoztunk olyan kezdő zenészekkel, mint a Bródy, Schöck, Gebe, Zord, Bungi és hallgattuk az Elvis – Hurricanes – Shadows – Roy Orbison számokat BASF szalagokról. A Terta magnóját mindig melegen tartotta, vagy zajlott az átvétel, vagy pedig dolgoztak a szövegrögzitésen. A Magyar Rádió akkor még csak gondolkodott a Komjáthy György által később beindított hazai könnyűzenei műsoron, persze a Laci is beszállitotta új lemezek zenéjét, amit az egész ország élvezhetett !

Na és jött a Scampoló ŐRÜLET / a Vigyázó Ferenc utcai klub, ahol a diáktársaink közül sokan tagságival rendelkeztek. Az iskolai tanulmányok mellett zajlottak a fotózások, a sportversenyek, torna, korcsolya, hokimeccsek, a nyári táborok, de unatkozni nem tudtunk! Ezeknek az eseményeknek voltak nagy mágusai a FIÚK !

Közel 50 év távlatából láthatjuk napjainkban is a régi fotókat, a technikai gyűjteményeket, rádiókat, magnókat, fényképezőgépeket, amit a baráti látogatások során ma is értékelünk ! A rengeteg filmet digitalizálta Zord Karcsi, ezeket feltettük a honlapunkra, mindenki részére láthatóvá sőt élményként sugalva gondolunk a korabeli alkotókra. Szép Lacinak köszönhetjük a ballagásunkon édesapja készített VHS felvétel „megtalálását”, Bozsó Tibi ezt digitalizálta és feljavította a HONLAP-ra készített 3 perces anyaggá!

Miért Örülünk egymásnak még mindig, mert a közös élmények mindenki számára meghatározóak voltak az 1960-as években !

Reményeink szerint a TÖRZSASZTALI találkozásokon, amelyet a fehér asztalnál, finom falatokat fogyasztva negyedévente tartunk, még sokáig láthatjuk egymást !!!

Kiváló Barátainknak mindent köszönünk !

F A R U Z O

2011. február 22-én
Vendégek: Bozsó Tibor (Kacsa), Farkas Ferenc (Faruzó), Sergyán Gy. Zoltán

Csillagom: Ablakomban gondosan ápolom a virágom.

 




Megcsodálhattuk a – nagyközönség által még nem látogatható – múzeum értékeit:






"Bozsó Tibi által készített és feldolgozott videó helye"


2010. június 2-án
Vendégek: Bozsó Tibor (Kacsa), Farkas Ferenc (Faruzó), Kolleth Miklós (Pier)



2010. január 6 - születésnapi köszöntő
Vendég: dr. Kántor Csaba



2009. december 16
Vendégek: Farkas Ferenc (Faruzó), Kolleth Miklós (Pier)

   
Pier: 45 és fél év után nem sokat hazudok, ha azt mondom, hogy nem változott a Csillagom. A kedvenc borom tartja erőben, a Badacsonyi Szürkebarát - még ez is olyan, mint anno dazumal ...és a humora meg a fiatalosan optimizmust keltő lendület a hangjában is a régi, az biztos!
   
Kellemes Ünnepeket és Boldog Újévet Laci !
   


2009. szeptember 15

 
Összehasonlításra a másolat, a "nagy" különbség az, hogy a másolatnak kb. 20 éven belül ez már a 4.  továbbfejlesztett változata. Ezzel a géppel készültek az "Osztályteremben"lapon látható felvételek egy nagyszünetbeli dögönyözés közepette... A dátum bizonyítsa, hogy a gép még ma is megvan. Vannak még sokan, akik esküsznek a filmmel való fényképezésre, azoknak ezek a gépek még ma is kincset jelentenek. Jó film és egy kis fényképészeti tudással nem csak 3-4 vagy akár 15 Megapixel a kész fénykép felbontása (ennyi manapság az interpolált maximum), hanem végtelen, amitől a digitális gépek még messze vannak.
     

   


technikumi években
Pier: Legkellemesebb élményeim Lacival a Kisstadban voltak. Nem csak unalmas meccseken vártam, hogy na vajon jön-e a Laci is. Ha nem jött, akkor hiányoltam a humorát, ami jól passzolt a stadion atmoszférájához. Egy csónaktúránk is szép volt a Dunán. Rómairól akkor Göd felé eveztünk, vagy a Lupa szigeti oldalon.... az ma már mindegy - talán még az elsőben. LACI, hiányolunk az újkori találkozóinkon!
   

Összeállították: 2010.június 2-ig Kolleth Miklós (Pier), 2011. február 22-től Sergyán Gy. Zoltán (egységes Puskás stílusra alakítva)