Befogadó nyilatkozat

 

Szívesen emlékszem vissza az egyik legmaradandóbb elsős élményemre az 1963/64-es tanévben a Puskásban.

Henci bácsi (Fröhlich Henrik) már a felvételi eljárás folyamán kiválasztott stúdiósnak, így aztán Parragh Gábor negyedévfolyamossal egy évig együtt hangosítottunk, (majd én is ugyanezzel a módszerrel adtam át négy év múlva a stafétát.)

A végzős évfolyam a szokásosnál nagyobb volt, mivel 5 párhuzamos osztály tanult. (Büszke vagyok rá, hogy ilyent már csak én tudtam újra csinálni 2000-2005-ben.) A Postás Művelődési Házban nem fértek el, így aztán kibérelték a Gundelt, a Városligetben.

Nagy húzás volt részükről. Én, és várhatóan sokan a Gyáli útról akkor voltak ott először és utoljára. Ha jól emlékszem a Scampolo (Judy) zenekar játszott. A szünetben odament Schöck Ottó a IV. A-ból és elkezdett zongorázni, majd a C-D-s Bródy gitározni, aztán Bungi (Szabó Árpi) dobolt és Baylor (Zord Karcsi) akkord gitározott. A szünet így aztán elég hosszúra sikeredett a tisztelt publikum nagy ámulására.

… aztán jött egy még hosszabb, több mint 40 éves szünet, mely egy érettségi találkozóval végződött 2007-ben.

Azóta 3 havonta találkoznak törzsasztaluknál az 1964-ben végzett C-sek. Engem meg minden héten … Csak sokáig legyen ez még így!!!

lacibacsi (dHLF)






                       

vissza a főoldalra...