Simonyi-nap 2010

„A színdarab” forgatókönyve

„A színdarab” Staar Gyula 1986-ban készült interjújának felhasználásával, Simonyi Károly munkásságát, életét mutatja be. A műsort szerkesztette Világhy Andrea és Tilesch Nándor.

SIMONYI FELESÉGE:          VILÁGHY ANDREA

SIMONYI KÁROLY:               TRAUM LÉNÁRD

NARRÁTOR:                          TILESCH NÁNDOR

FELOLVASÓ:                         RENDEKI JUDIT

FELOLVASÓ:

A kisdiák mereng mappán és tarka képen

s a Mindenség neki, mint lelke éhe, tág.

Óh, mily nagy is a föld a lámpák fénykörében,

s ha már emlékezünk, mily kicsiny a világ!

/Baudelaire: Az utazás/

SIMONYI:

"Iszonyú rendet vágtam."

FELESÉG:

Simonyi Károlyra emlékezünk.

FELOLVASÓ:

"Esteledik már...

Régen a halk, füves, ódon klastromok udvara megtelt jámbor szerzetesekkel ilyentájt, barna csuháju álmodozó szentekkel, akik puha révedezésben mormoltak s mialatt az alázat imája kibuggyant szívükből, fejük áhítatos mellükre hanyatlott..."

(Dsida Jenő: Kóborló délután kedves kutyámmal)

NARRÁTOR:

1916-ban született Simonyi Károly. Életének utolsó éveit teljes visszavonultságban töltötte. Ezt a hangulatot tükrözik legkedvesebb költőjének, Dsida Jenőnek sorai, de fiatalon Simonyi is meg akarta váltani a világot...

SIMONYI:

E verssorok már húszéves koromban belém ivódtak. Életem legtevékenyebb korszakában is mindig ott élt tudatom mélyén a nosztalgia a szemlélődő élet iránt. A felnőtt élet kapujában, tizennyolc évesen sokan indulunk a világ megváltásának szándékával. Küzdünk, verekszünk, tanulunk, tudással vértezzük fel magunkat, de rájövünk, a cselekvéshez nem csak tudásra van szükség.

NARRÁTOR:

Hanem mire?

SIMONYI:

Hitre. Elsősorban hitre, hogy amit teszünk, az jó. Nekem soha nem volt akkora hitem, hogy elfogadjam, érdemes embereket feláldozni valamilyen magasztos eszméért. Akkor már inkább azt vallom, amit Voltaire mond :

FELOLVASÓ:

...tegyük azt, amihez értünk, amire képességeink feljogosítanak.

FELESÉGE:

Férjemre, döntően sohasem az egyének hatottak. Sokkal inkább a családi légkör és a nagy könyvélmények alakították világképét, határozták meg felfogását. Sopron vármegyében, Egyházasfaluban, szegényparaszt, földműves családba született hetedik gyermekként, 1916. október 18-án.

SIMONYI:

Már nem ismertem édesapámat, aki fiatalon, születésem előtt meghalt. Édesanyám másodszor is férjhez ment, mert egészen természetes, hogy hét gyermekkel nem lehetett özvegyen maradni.

FELESÉGE:

Szülei jó génkészletét örökölte, mivel szülei a különben is művelt falu átlaga fölé emelkedtek.

SIMONYI:

Édesanyám egészen jól beszélt németül. Édesapám sem volt mindennapi ember. Korai halála után még sokáig meséltek legendákat okosságáról, reformtörekvéseiről.

NARRÁTOR:

A húszas évek derekán Magyarország kis településén, Egyházasfaluban valaki felfigyelt a felcsillanó értelemre...

FELESÉGE:

A helybéli plébánosnak, Kapuy Elek bácsinak, nagy beleszólása volt a dolgok menetébe. A plébánosuk gyakran látogatta az iskolát, és amikor Károly befejezte az elemit, megjelent édesanyjánál.

FELOLVASÓ:

Isten és ember ellen való vétek lenne ezt a jóeszű gyereket itt hagyni parasztnak. Taníttatni kell! Már be is írattam Győrbe, a bencésekhez.

FELESÉGE:

És a tandíjat ki fogja fizetni? - kérdezte a paptól Károly édesanyja. Becsületére legyen mondva, a plébános nem hagyta annyiban az ügyet. Fölkutatta ágas-bogas családfájuk távoli hajtását, hírből ismert rokonukat, aki Budapesten élt. Levelet írt neki az érdekében, kérte, segítse továbbtanulását. Nemsokára ismét megjelent náluk, boldogan mutatva a válaszlevelet, melyben az állt, szülei küldjék Budapestre...

NARRÁTOR:

Ki lehet a távoli rokon?

SIMONYI:

Simonyi-Semadam Sándor, aki 1920 márciusában kormányt alakított, miniszterelnök lett. Igaz, csak egészen rövid ideig vállalta ezt a megbízást. Simonyi-Semadam Sándor ügyvéd volt, országgyűlési képviselő, igen művelt ember. A hatkötetes Új Magyar Lexikonban azután ismét egymás mellé állított bennünket a játékos véletlen.

NARRÁTOR:

Milyen is volt ez a gyökeresen megváltozott világ?

SIMONYI:

Az első meglepetést a hazulról hozott általános iskolai bizonyítványom okozta, Egyházasfaluban mi soha semmiféle bizonyítványt nem kaptunk. Most azonban a tanítónk szép, kézzel írott bizonyítványt adott velem. Rajta okmánybélyeg és pecsét. Az igazi meglepetést az okozta, hogy szinte minden jegy - jó és rossz egyaránt szerepelt benne. A pesti osztálytársaim legtöbbje pedig kitűnő bizonyítványt hozott magával. Később jöttem rá a dolog nyitjára. Bizonyítványom a tanítónk szigorúságát volt hivatott kifejezni. "Nézzétek, nálam egy közepes osztályzatot elért gyerek is ennyit tud!" - ezt sugallta az alacsonyabbra szabott érdemjegy.

FELESÉGE:

Hogy mitől tért vissza férjem önbizalma? Eltelt néhány hónap, mire kezdett kissé magához térni, s hinni abban, talán mégsem középszerű. Az Árpád Reálgimnáziumban, ahová járt, új osztálytermet kaptak, s meglepve tapasztalta, milyen tülekedés kezdődött azért, hogy ki üljön mellé, elé, mögé. Lassan tudatosult benne, hogy a rettentően okosnak hitt, fölényeskedő gyerekek többsége alapvető dolgokat nem tud. Hazatérve első útja Kapuy Elek bácsihoz, a plébánoshoz vezetett...

FELOLVASÓ:

A kis Simonyi illő módon köszöntött, majd kezembe nyomta az értesítőjét. Kisétáltunk a kertbe, lapozgattam, nézegettem a bizonyítványát, ő meg kihúzta magát büszkén. Elégedetten csuktam be az értesítőt, majd feléje fordultam... nagyon megdícsértem; sajnáltam ugyan, amikor megtudtam, hogy a fiú nem akar pap lenni, de soha nem vetettem ezt a szemére, feltétel nélkül segítettem.

SIMONYI:

Másfél év elteltével gyökeresen megváltozott a budapesti családi környezetem. Simonyi-Semadam Sándornak volt egy felnőtt leánya. Férje a Ganz gyár mérnöke volt. Gyermektelenek lévén magukhoz vettek egyik bátyámmal együtt. Ők lettek a nevelőszüleink. A rózsadombi villájukba kerültünk, meleg családi légkör vett körül bennünket, saját fiaikként szerettek. Elindultunk az értelmiségi pályán. Akkoriban az értelmiségnek nagy rangja volt.

NARRÁTOR:

Feszültségeket okozott Simonyiban a kétfelé tartozás? Hiszen egy apró falu paraszti közösségének és a világváros Budapest felső tízezerének parányi közös része volt.

FELESÉGE:

16-17 éves korában a férjem kezdett komolyan eszmélni a világra, egyre kellemetlenebb lett számára, rettenetesen nyomasztotta ez a kettősség. Nem merte élvezni budapesti lehetőségeit, bűntudat mardosta. Szégyellte, hogy a Rózsadombon, szép villában lakik, otthon pedig pengős problémákkal viaskodnak.

SIMONYI:

Éreztem, mindenképpen fel kell oldanom magamban ezt a feszültséget, és ezt csak úgy érhetem el, ha kihasználva helyzeti előnyömet mindent elolvasok, megtanulok, hogy minél jobban hasznára lehessek családomnak, népemnek... Mondok egy példát. Beteg lettem, nagyon beteg. Súlyos mellhártyagyulladással sokáig élet és halál között lebegtem. Felépültem. Nevelőszüleim elhatározták, hogy azon a nyáron Abbázia melletti villájukba visznek, ott pihenjek, erősödjek. Amikor megtudtam, mit terveznek, iszonyú lelkiismeret furdalásom támadt. Nekem is kell valami hasznosat tennem! Úgy döntöttem, nyárig megtanulok olaszul. Elővettem a nyelvkönyveket, és reggeltől estig az olasz nyelvvel birkóztam.

FELESÉGE:

Később, egyetemista korában és azután is hosszú évekig aratáskor mindig hazautazott és munkába állt. Végigdolgozta családjával az aratást.

SIMONYI:

Olyan szellemmel léptem ki a középiskolából, hogy a világon mindenről mindent tudni akartam. Kicsit sajnáltam, hogy pályát kell választanom, el kell köteleznem magam egyféle dolog mellett. Ez időre már nem volt nagy probléma számomra, hogy az olvasnivalót milyen nyelven írták.

NARRÁTOR:

Hány nyelvet is tanult meg a középiskolában? A latint, a németet és az angolt "hivatalból"sajátította el, magánúton megtanult franciául és szerbhorvátul.

SIMONYI:

Nem tudok arra a kérdésre válaszolni, hogy hány nyelven tudok, csak arra, hány nyelvvel foglalkoztam intenzíven.

FELESÉGE:

Férjem a nyelvek mellett nagyon szerette a matematikát. Érdeklődésének lángját nevelőapja táplálta, aki műszaki ember volt. Ő adta kezébe a Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapokat, így lett testvérével együtt rendszeres feladatmegoldó. E folyóirat az ország minden részébe eljutva segítette a tehetséges fiatalok kiválasztását.

SIMONYI:

Kezdetben matematika-fizika szakra akartam jelentkezni, vonzott a tanári pálya. Nevelőapám azonban lebeszélt erről. Végül beadtam jelentkezésemet a Műegyetemre és egyidejűleg Pécsre is, a Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karára. Mindkét helyre fölvettek.

NARRÁTOR:

Két egyetemnek egyidejűleg hallgatója lenni ma is, de akkor is tilos volt.

SIMONYI:

A Műegyetemen hallgattam az előadásokat, vizsgáztam, szigorlatoztam, közben készültem a jogi vizsgákra is, vonatra ültem, s mezei jogászként vizsgáztam Pécsett. Csalafintaságom - hogy két egyetemet végzek párhuzamosan - ha kitudódott volna, valószínűleg mindkét egyetemről eltávolítanak. Mégis elvégeztem mindkét egyetemet. Ha már belekezdtem, megmutatom, egy mérnök fél kézzel elvégzi a jogot - hivalkodtam fiatalos gőggel.

NARRÁTOR:

Az atomfizika iránti vonzalmában nyilván szerepet játszott kedvenc egyetemi tanárai egyike: Bay Zoltán is. Bay Zoltán a harmincas évek végén kezdte meg atomfizikai előadásait a Műegyetemen. Az Egyesült Izzó kutatólaboratóriumának vezetője volt.

SIMONYI:

Számunkra Bay jelentette a modern tudós típusát: fiatal, magas, jóképű, nagyszerű előadásokat tartott, Opel kocsin járt, amit maga vezetett. Ráadásul rettenetesen izgalmas és modern tudományág professzora, az atomfizikáé.

NARRÁTOR:

Simonyi, rendszeres látogatója lett előadásainak. Tagja lett annak a kutatócsoportnak, amely Bay Zoltán vezetésével megvalósította a ma már világhírűnek minősülő Holdradar-kísérletet. 1946 februárjában egy amerikai csoporttal egyidőben "meglokátorozták" a Holdat. Új tudomány, a radarcsillagászat született munkájuk eredményeként. Simonyi Károly Bay Zoltán jobbkeze lett.

NARRÁTOR:

Néhány évvel később Simonyi Károly, a Műegyetem Bánya-, Kohó- és Erdőmérnöki Karán lett tanszékvezető, Sopronban. Vajon, a szülőföld vonzása miatt döntött így?

SIMONYI:

A véletlen játszott közre, hogy oda kerültem. Megpályáztam a kar fizikaelektrotechnika tanszékének vezetői állását. Megdöbbentett, mennyire erős fakultás a soproni, milyen színvonalas munkát végeznek a kutatók. Sopronban 1948-1952 között dolgoztam.

FELESÉGE:

Nagyobbik fiunk pár hónapos volt, amikor leköltöztünk oda, a kisebbik már ott született.

SIMONYI:

Sopronban határoztam el, hogy a nagyfeszültségű berendezés mellé gyorsítóberendezést építek.

NARRÁTOR:

Az úttörő kísérlet sikerére fölfigyelt a szakma is. Simonyi Károly 1952-ben Kossuth - díjat kapott.

FELESÉGE:

Ezek után kevésbé örült annak, hogy Farkas Mihály honvédelmi miniszter érdeklődik a dolgai iránt. Mert a honvédség számára az atom, borzasztóan fontos - közölték bizalmasan vele. Férjem, ... kétségbeesett.

SIMONYI:

Kellett ez nekem!? Itt van, most mit csináljak? Abba kellene hagynom az egészet, azt mondani, uraim tévedés történt, nem értek hozzá, nem akarom, nem ez a hivatásom. Napokig gyötrődtem, és életemben ez alkalommal egyetlen egyszer felvillant bennem a gondolat: Sopronhoz nagyon közel van a határ...

FELESÉGE:

Aztán az egyik éjjel felült az ágyon, és egy csapásra megvilágosodott, mit kell tennie...

SIMONYI:

Íme, most terveim valóra válhatnak! Hiszen honnan tudná Farkas Mihály, hogy a katonáknak mi kell? Én, a fizikus majd megmondom neki! Azonnal nekiláttam, gyönyörű rajzokat készítettem az új gyorsítóról.

FELESÉGE:

Hamarosan megjött a parancs, percre pontosan jelenjen meg a Honvédelmi Minisztériumban. Felutazott Sopronból, időben jelentkezett, már várták.

SIMONYI:

Ott már egy hatalmas lefüggönyözött autó várt minket. Ez úgy látszik hozzátartozott a rítushoz. Beültünk, az autó elindult, megkerülte az épülettömböt, és pár perc múlva megállt a másik kapunál. Minden elő volt készítve, kiszálltunk, nagy bokacsattogás jobbra-balra, fölmentünk egészen Farkas Mihály előszobájáig. Beléptünk. Farkas Mihály egyedül volt a szobában.

FELOLVASÓ:

Professzor elvtárs, hallottam milyen szép eredményeket ért el a kísérleti atomfizika területén. A honvédség természetesen ezt a legmesszebbmenőkig használni akarja, ennek pedig legegyszerűbb módja az, hogy professzor elvtárs belép a honvédség kötelékébe.

SIMONYI:

Meghűlt bennem a vér. Erről nem volt szó. Szerencsére nem estem pánikba... Igen, de én pedagógus vagyok, ugyanakkor kutatni is szeretnék!

FELOLVASÓ:

Az egész hadsereget taníthatja, az egész országot! Nálunk kutathat csak igazán. Gondolja meg, maga most kér, könyörög. Akkor egyszerűen parancsba adhatja, ha valamit el akar érni!"

SIMONYI:

A mindenit - gondoltam -, milyen elképzelései lehetnek ennek az embernek a fizikai kutatásokról, ha azt hiszi, napiparancsba adhatom: fiúk, most ezt vagy azt fedezzétek fel! A kíváncsiság ördöge bújt belém, átsuhant a fejemen az ötlet, megkérdezem: Farkas elvtárs milyen rendfokozatot szán nekem? De néma maradtam.

NARRÁTOR:

Amikor Farkas látta, hogy nem áll kötélnek, témát váltott, s megkérte, térjen a tárgyra. Simonyi elővette, kiteregette a rajzait és elmagyarázta az ötmillió voltos gyorsítóberendezés tervét.

FELESÉGE:

Rövidesen a Budapesti Műszaki Egyetem Elméleti Villamosságtan Tanszékének vezetője és a Központi Fizikai Kutatóintézet Atomfizikai osztályának vezetője lett. Soha nem volt párttag.

SIMONYI:

Semmiféle olyan szervezetbe nem akartam belépni, ami véleményemet, gondolataimat a legkisebb mértékben is megkötötte volna. A gondolati szabadságomat féltettem mindenféle béklyótól. Ezért tartózkodtam a vallástól, és minden párttól, ami olyan cselekvésre kényszeríthet, amivel esetleg nem értek egyet. Az önállóságomat féltettem.

FELESÉGE:

Néhány év múlva életünknek nehéz időszaka vette kezdetét. Férjem körül 1956 után megfagyott a levegő, mivel, a forradalom napjaiban megválasztották a Központi Fizikai Kutatóintézet, rövidebb ismert nevén a KFKI forradalmi bizottsága elnökének. Mikor elvállalta a forradalmi bizottság elnöki tisztségét, érezte, itt most repedés keletkezett a politikától való tartózkodásának páncélján... De, úgy érezte, mindezt a KFKI-ért teszi. Azért az intézetért, ami szívszerelme volt, aminek fölépítésében ereje megfeszítésével vett részt.

NARRÁTOR:

Hitt abban, hogy tekintélyével, tudásával képes lesz megvédeni az Intézetet, az értékeket. A KFKI-ban nem is történt a kritikus napokban rendbontás, később a sorok rendeződtek és visszaállt a régi munkarend. Egy idő múlva azonban a KFKI pártvezetése megkérte beszéljék meg a történteket... Hosszú vita után a párttitkár ezt mondta:

FELOLVASÓ:

Lehet, hogy a professzor úr sok jót csinált, lehet, hogy csak jót csinált, de a reakciósok zászlajára mégiscsak a Simonyi név volt ráírva.

SIMONYI:

Így, bár hivatalosan soha nem kértek rá, lemondtam; munkatársaimnak írtam egy búcsúlevelet, és 1957. december 31-én végleg becsuktam magam mögött az ajtót a KFKI-ban. Azóta sem jártam fönn... soha. Ezután kampányt indítottak ellenem. Kiderült, csak rossz tulajdonságaim voltak, a tehetségtelenségtől a korrupcióig, minden.

FELESÉGE:

A KFKI-ból azzal a tudattal távozott, hogy a Műegyetem Elméleti Villamosságtan tanszékének vezetői állása biztos háttér számára. De rá kellett döbbennie, inog alatta az is. A mélypont az volt, amikor letiltották idehaza egyik könyvét, külföldön pedig lépéseket tettek könyve idegen nyelvű kiadásának megakadályozására. Csodaszámba ment, hogy végül is nem merült el végleg.

SIMONYI:

1970. december 31-én az Elméleti Villamosságtan tanszék ajtajáról lecsavaroztam a névtáblámat: „SIMONYI KÁROLY - Tanszékvezető egyetemi tanár", és mivel a folyamatot irreverzibilisnek, visszafordíthatatlannak tartottam,... az üveglapot leejtettem a kőre

FELOLVASÓ

Be kell látnunk:
Ha kérdeznek, becsületesen
felelni kell.
A harcot becsületesen
fel kell venni,
az úton becsületesen
végig kell menni,
a szerepet becsületesen
el kell játszani,
keményen és tekintet nélkül.

A kapuk mögül ebek vicsorognak,
az ablakokból kiköpdösnek
és röhögnek.
Száz közbiztonsági gócpont
adja ki az elfogatási parancsot.
Kemény tárgyak zuhognak a fejünkhöz,
súlyos, vérező kövek,
de néha röppen sóhaj is,
szeretet is, rózsa is.

És este a tűzhely mellett,
vagy szuronyos zsandárok között
hátrakötött kézzel,
mégis mondogatni kell
a fellebbezhetetlen,
sziklakemény,
erősítő,
vigasztaló
igét:

Krisztusnak és Pilátusnak,
farizeusoknak és vámosoknak,
zsidóknak és rómaiaknak
egyformán szolgálni
nem lehet.

/Dsida Jenő: Tekintet nélkül/

SIMONYI:

Egyetemi előadásaimban egy-egy nehezebb levezetés, gondolatmenet után tudománytörténeti érdekességeket is elmondtam, beleszőttem a tananyagba. Láttam, tanítványaim szeme fölcsillan, megélénkül. Ezek csírái lettek születendő könyvemnek.

FELESÉGE:

A közvetlen lökést az adta, hogy a villamosmérnök hallgatók felkérték, tartson előadást kollégiumukban. Akkor kezdtünk kilábalni életünk nehéz időszakából, Károly elfogadta a meghívást. Később sem hagyták nyugodni, mikor lesz folytatás, hol olvashatnak erről -kérdezgették. Pedagógus volt - ahogy én is - s megértettem; nem hagyhatta figyelmen kívül tanítványai lelkesedését.

SIMONYI:

Elkezdtem rendszeresen foglalkozni a tudománytörténettel. Úgy terveztem, 1600 körül kezdem, s eljutok a mához. Ilyenkor az ember szinte törvényszerűen felteszi magának a kérdést: és mi volt előtte? Jó, megnézem. Kiderült, a reneszánsz, majd még előtte, a középkor is milyen érdekes! Igaza van Thomas Mann-nak:

FELOLVASÓ:

"Mélységes mély a múltnak kútja".

SIMONYI:

Így jutottam el én is egészen a barlangrajzokig. Kialakult egy előadássorozat terve. A könyv születése szempontjából óriási jelentősége van annak, ha az ember előzetesen előadhatja annak törzsanyagát. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen dolgozó kollégák örömmel fogadták a tervemet és az ELTÉ-n meghirdettek számomra egy egyéves speciális kollégiumot a fizika kultúrtörténetéből. Erre természetesen a műegyetemi hallgatók és mások is eljöhettek.

NARRÁTOR:

Az előadások ünnepi események voltak akkoriban az egyetemen. Az előadóterem szűknek bizonyult. Még az ablakokban is ültek a hallgatók. Új, nagyobb termet kellett kijelölni számára.

FELESÉGE:

Károlyt többen buzdították, ha már ennyi energiát fektetett ebbe a munkába, s ilyen nagy iránta az érdeklődés, írjon belőle könyvet. A Gondolat Kiadót nem kellett túlzottan győzködni a munka fontosságáról, jelentőségéről. Pillanatok alatt megkötötték a szerződést, s férjem nekiállt a könyvírásnak. A fizika kultúrtörténetének első kiadása 1978-ban jelent meg, nagyon gyorsan elfogyott, sokan keresték, úgy látszott, egyértelmű a sikere.

NARRÁTOR:

Olvassanak bele! Kezdjék a pirossal szedett idézetekkel, a nagy fizikusok gondolataival. Figyeljék meg, hogyan jutott el Európa idáig, hogyan tárta ki kapuit a világra, miként akarta a külső valóságot megismerni, szemben más kultúrákkal, melyekben az ember inkább önmaga felé, magába fordult. A fizika kultúrtörténete végül is rövid idő alatt három kiadást ért meg.

SIMONYI:

Kezdettől arra törekedtem, hogy könyvem európai legyen. Ennyi évvel és ennyi könyvvel a hátam mögött "A fizika kultúrtörténetét" már úgy írtam, hogy előreláthatólag le fogják fordítani idegen nyelvre. Én olyan könyvet akartam készíteni, ami bár magyar áru, mégis kiállhatok vele a világ elé.

FELESÉGE:

Magunk között elmondhatom, természetesen meglátszik könyvén, hogy magyar ember írta. Ahol csak egy parányi hivatkozást is talált a nemzetközi irodalomban magyar kutatókra, eredményekre, azt mind bevette ő is a könyvébe.

SIMONYI:

A fizika kultúrtörténete kicsit betetőzése pedagógiai munkámnak. Egy tankönyvíró jogosan hasonlíthatja magát az interpretáló művészhez. Ilyennek tekintem én a pedagógiát. Lassan-lassan én már búcsúzom a gyerekektől. Évről évre egy-egy évfolyamtól, de egy picit úgy egészében is... Úgy érzem, könyvem egy nekik szóló koncert utáni ráadás.

FELESÉGE:

Károly mindig családszerető ember volt! Az 1956-ban visszakapott káderlapján ez áll: "Magánélete rendezett, feleségét, gyerekeit szereti." Számára az otthon munkahely, de menedékhely is volt. Velem örült, velem bánkódott.

SIMONYI:

Azt hiszem, nem voltam jó apa, túl kevés jutott belőlem a gyermekeimnek. De mintha ezt nem is nagyon igényelték volna. Nagyon hamar formálódtak önálló egyéniséggé. Nagyobbik fiam 17 évesen már egy dán cég fejlesztő laboratóriumában dolgozott, saját erejéből végezte a Berkeley egyetemet és doktorált Stanfordban. A másik fiam itthon kamatoztatja mérnöki diplomáját és kivételes nyelvérzékét.

NARRÁTOR:

Visszatekintve munkásságára, ahogyan előre haladt, vajon milyen „rendet vágott" Simonyi Károly?

SIMONYI:

...elmondtam, az aratáskor iszonyú rendet vágtam. Nagyra szabtam lépteimet, nem vágtam ki jól a rendet, így az utánam jövőnek nehézséget okoztam. Az az érzésem ugyanis, hogy mindig erőmet meghaladó feladatra vállalkoztam. Mert a mi teljesítményünk, ugyanúgy, mint az aratás, csapatmunka eredménye. Ha csak a családomra gondolok, feleségemre, társamra, ő vajon mennyit szenvedett miattam? Feleségem, aki erősen humán beállítottságú, mivel érdemelte ki ezt? Amikor belenyugodott, hogy jó-jó, ezt a könyvet még megírja a férjem, de addig én állandóan "belebotlom a rosszul kivágott rendbe", kevesebbet járok színházba, koncertekre... Egy életen, az egyetlen életen keresztül.

FELESÉGE:

Az életben meg kell látni, mi a fontosabb. Simonyi Károly életéből és munkásságából most generációk meríthetnek tudást, tanulságot.

FELOLVASÓ:

Illyés Gyula: Kháron-ladikja

Kháron ladikja nem akkor indul velünk
midőn lezárul és befagy a szem.
Zord átkelők soká nyitott szemmel megyünk

a végzetes vizén.

Esztendőkkel előbb irigy sorsunk behajt
s ringat a csónakon, amely
bár nem kedvünk szerint - épp oly gyönyörű part
hosszában suhan el;

épp oly szép Canalén s lagunákon, akár
a nászutasoké!
Hisz minden ugyanaz: az ég, az út, a táj,
épp csak - visszafelé!

Minden oly gyönyörű, sőt - titkosan – ahogy
elleng, még gyönyörűbb!
Olyanformán, mint a dallam attól, hogy ott
hagyja a hegedűt.

Ülünk barátaink s fáink közt, nevetünk,
- vidám vita folyik -
s egyszer csak ringani kezd velünk, (csak velünk!)
kifelé a ladik.

Bölcs, ki e kéjuton, ezen is mosolyog
s ha sír is, hálakönnyet ont,
hogy hány piazzát, hány s milyen Casa d'Orót!
látott, ha nem lát is viszont!