A héjmodell
(1934)
Az egyik lehetséges magmodell a következő megállapításon
alapszik.
-
A nukleonok csak a közvetlen szomszédjukhoz kapcsolódnak
erős kölcsönhatással, így más jellemző potenciálgörbét képzelhetünk el
a leírásukhoz, mint az elektron esetében.
-
Az összes nukleontól származó közepes potenciáltér alakul
ki, amelyben minden egyes nukleon a többitől független, önálló mozgást
végez.
A nukleonok állapotaihoz ugyanakkor hasonló módon rendelhetünk
kvatumszámokat, mint az elektron esetében. Itt is érvényes a Pauli-elv,
azzal a különbséggel, hogy itt mindig az azonos spinű helyzetet veszik
fel először (Anti-Hund-szabály). Ezenkívül külön érvényes a Pauli-elv a
protonokra és a neutronokra.
A modell érdeme többek között az, hogy
-
indoklást ad az atommag belsejében diszkrét energiaszintek
létezésére. Segítségével értelmezhetjük a fotonkibocsátást, mint egy újonnan
keletkezett vagy megkötött nukleon alapállapotba kerülésének következményét,
hasonlóan az elektron fotonkibocsátásához.
-
ezenkívül a modell utal lezárt héjú, tehát stabil magokra.
De ez valóban csak utalás, mivel a tapasztalatok szerint egészen más nukleonszámoknál
találunk kiugró stabilitást. A tapasztalt stabil nukleonszámok a következők:
2, 8, 20, 50, 82, 125.