Ismerkedjünk meg a gyakorlati
felhasználás problémáival! A hasadás során keletkezett szabad neutronok
nagy energiával távoznak az új magok közeléből. A nagy energiájú neutronok
azonban kis valószínűséggel ütköznek újabb magoknak, azaz kicsi az ütközési
hatáskeresztmetszetük. Ezért a neutronokat le
kell lassítani.
A lassításhoz használt
közeg a moderátor, amely általában
víz vagy grafit.
Ha a neutron hamar elhagyja az anyagot, akkor szintén nem következhet be az újabb ütközés.
A hasadás következtében
létrejövő ütközések során hő keletkezik, amit el kell vezetni a reaktorból.
Erre a célra szintén a vizet használják. A keletkező magas hőmérsékletű
és nyomású víz vagy vízgőz viszi el az energiát.
A reaktorokban általában
az uránt használják fűtőanyagként. Az urán izotópjai közül azonban csak
a 235-ös vesz részt a folyamatban nagy valószínűséggel. A 235-ös izotóp
a természetes uránércben csak 0,7%-ban található, amely nem elegendő a
folyamat fenntartásához. Ezért az uránércet felhasználás előtt dúsítani
kell, azaz növelni kell a 235-ös izotóp arányát a 238-as izotóphoz
képest.
A hasadás során keletkező
radiaktív elemek és a berendezések radioaktívvá váló tagjai erősen sugároznak,
emiatt meg kell oldani a sugárvédelmet is.
A ma használatos reaktorok egyik fajtája a nyomottvizes reaktor. Ebben a dúsított urántömbök között nagy nyomású vizet keringtetnek zárt körben, a víz a moderátor és a hűtő feladatát is ellátja. A szabályozást például kadmiumrudak automatikus mozgatásával biztosítják. A keletkező vízgőz másik zárt vízkör vizét melegíti, ott gőzt termel, s ez hajtja meg a turbinákat, hogy a generátorokból elektromos energiát kapjunk. A biztonságot a szigorúan ellenőrzött zárt rendszerek, a sugárvédelmet biztosító falak és a nagyfokú, többlépcsős automatizálás adja.