Newton, Sir Isaac (szül. 1643. jan. 4. [a régi naptár szerint 1642. dec. 25.], Woolsthorpe, Lincolnshire, Anglia – megh. 1727. márc. 31. [a régi naptár szerint márc. 20.], London), angol fizikus és matematikus, a XVII. századi tudományos forradalom kiemelkedô alakja. Felfedezte, hogy a fehér fény összetett; ezzel a színek jelenségét beépítette a fény tudományába és lefektette a modern fizikai optika alapjait. Három mozgástörvénye vezetett el az általános tömegvonzás törvényének megfogalmazásához. Newton dolgozta ki elôször a differenciál- és integrálszámítás alapjait. 1687-ben publikált mûve, a Philosophiae Naturalis Principia Mathematica (A természetfilozófia matematikai alapjai) a modern tudomány történetének egyik legfontosabb alkotása.

Egy kisbirtokos egyetlen fia volt. Apja még a gyermek születése elôtt meghalt. Anyja két év múlva ismét férjhez ment, és elköltözött. Newton kilenc évig, a második férj haláláig alig látta anyját. Mostohaapját gyûlölte. Az a rendkívül erôs szorongás, amellyel munkáit nyilvánosságra hozta, és az az esztelen hevesség, amellyel a mûveit védelmezte, gyermekkorára vezethetô vissza.

A másodszor megözvegyült anya azt akarta, hogy Newton az idôközben jócskán megnövekedett birtokon gazdálkodjon. Hamar kiderült azonban az ötlet képtelensége, és Newton visszakerült a granthami középiskolába, 1661-ben pedig a cambridge-i Trinity College hallgatója lett.

Ekkorra a ma tudományos forradalomként számon tartott mozgalom jelentôs eredményeket ért el. A csillagászok kidolgozták a napközpontú világegyetem leírását; megjelent Galilei mûve a szabadesésrôl, a lejtôkísérletekrôl és a lövedékek pályájáról; Descartes és követôi a fizikai valóságot mozgó anyagi részecskék együttesének tekintették, és a természet jelenségeit a részecskék mechanikai kölcsönhatásainak tulajdonították.

Newton az egyetemen megismerkedett az új filozófiával, amely nem szerepelt a tananyagban, de "a levegôben volt". Alig több mint egy év alatt áttanulmányozta a matematikai irodalmat, és hamarosan új matematikai felfedezésesket tett.

Az angliai pestisjárvány nem sokkal azután érte el Cambridge-et, hogy Newton befejezte tanulmányait. Az egyetemet 1665-tôl csaknem két évre bezárták. Newton szülôfalujában folytatta munkáját. Felfedezte a binomiális tételt, a differenciálszámítást (amelyet fluxiószámításnak nevezett) és fordított mûveletét, az integrálszámítást. Egy korábbi gondolatsorát "Of Colours" (A színekrôl) címmel dolgozattá érlelte. A tanulmány már tartalmazza azoknak az észrevételeknek a többségét, amelyeket késôbb az Optikában dolgozott ki. Ebben az idôben a körmozgás elemeit is vizsgálta. Elemzését kiterjesztette a bolygókra: megállapította, hogy a bolygókra ható sugárirányú erô a Naptól számított távolság négyzetével csökken.

A járvány elmúltával Newtont beválasztották a Trinity College tanárai közé. Két év múlva kéziratban adta közzé a végtelen sorokról írt dolgozatát, amely szûk körben ismertté tette nevét. Ennek is köszönhetô, hogy professzorrá nevezték ki. Elôadásait 1670-ben kezdte meg; elsô témaként a fénytant választotta. Az elôadások nyomán született meg az "Of Colours"-ból az Opticks (Optika) elsô kötete.

Newton – a Descartes-féle mechanisztikus felfogást elfogadva – úgy gondolta, hogy a fény mozgó anyagi korpuszkulákból, részecskékbôl áll. De a korpuszkuláris elmélet, mint hipotézis, nem játszott fontos szerepet Newton fénytanában; a színelmélet sokkal jelentôsebb volt. Korábban azt tartották, hogy bizonyos színjelenségek, például a szivárvány, a fény módosulásának következményei. Kísérletei alapján Newton elvetette a módosulás gondolatát. A fehér fény összetett, állította, a színek abból erednek, hogy a keverék komponensekre bomlik. Newtont az a felismerése gyôzte meg végsô soron a fény korpuszkuláris természetérôl, hogy az egyes fénysugarak tulajdonságai állandók. Elképzelése szerint ezt a sajátságot állandó anyagi részecskék hozzák létre. Azt tartotta, hogy az adott sugarak (vagyis adott méretû részecskék) adott színek érzetét keltik, amikor a szem retinájába ütköznek. A különbözô színû sugarak különbözôképpen törnek meg a prizmán, tehát a kevert fehér fényt a prizma komponensekre bontja, és például a szivárvány is fénytörési jelenség.

Newton úgy gondolta, hogy a lencsék színi eltérése soha nem küszöbölhetô ki, ezért tükrös távcsövet szerkesztett. A Royal Society (Királyi Társaság) tagjai 1671-ben hírét vették a távcsônek, és látni akarták. A távcsô nagy sikert aratott, Newtont a tagok közé választották, ami annyira felbátorította, hogy 1672-ben egy dolgozatot is küldött a fényrôl és a színekrôl a tudós testületnek. A dolgozatot általában kedvezôen fogadták, de ellenvélemények is felmerültek. A leglesújtóbb véleményt, amely Newtont dührohamokra késztette, Robert Hooke írta.

Csak 1675-ben merte a nyilvánosság elé tárni második fénytani dolgozatát a vékony rétegek színjelenségeirôl. A tanulmány (lényegében a késôbbi Optika második kötete) a szilárd testek színét arra vezette vissza, hogy a fehér fény a fénytörés és a fényvisszaverôdés miatt komponensekre bomlik. Ezt a magyarázatot késôbb elvetették. A dolgozat sokkal maradandóbb része a periodikus optikai jelenségek bemutatása. Newton koncentrikus színes gyûrûket fedezett fel egy síkdomború lencse és egy üveglemez közötti vékony levegôrétegben. A koncentrikus gyûrûk (a Newton-féle gyûrûk) közötti távolság a levegôréteg vastagságától függ. (A dolgozat ismét kiváltotta Hooke támadását.)

Az 1670-es évek végén Newton idegösszeomlást kapott, s miután édesanyja meghalt, évekig elzárkózva élt. Ebben az idôben nagy hatást gyakorolt rá a hermetikus hagyomány. Mindig is érdekelte az alkímia – most belemerült. A hermetikus tanok hatására megváltozott a természetrôl alkotott képe. Eddig a XVII. század mechanisztikus filozófiájának szellemét követte; a természeti jelenségeket az anyagi részecskék mozgásával magyarázta. Úgy vélte, hogy a textíliával megdörzsölt üveg azért vonzza a papírdarabkákat, mert az üvegbôl éter áramlik ki, és ez viszi vissza magával a papírdarabokat. Ez a mechanisztikus filozófia kizárta a távolhatás lehetôségét; a vonzást láthatatlan éteri jelenségekkel magyarázta. Newton 1679 táján elvetette ezt a megközelítést, és a rejtélyes jelenségeket – például a kémiai affinitást, a kémiai reakciókban keletkezô hôt, a folyadékok felületi feszültségét, a hajszálcsövességet és a testek kohézióját – az anyagi részecskék közötti vonzással és taszítással kezdte értelmezni. A newtoni vonzás és taszítás a hermetikus filozófia okkult szimpátia és antipátia törvényeinek közvetlen leszármazottja, hangoztatták a mechanisztikus filozófusok. Newton azonban a mechanisztikus filozófia módosításának tekintette a vonzás és taszítás elméletét, amelyet egzakt matematikai vizsgálatnak vetett alá. A matematikai módon megfogalmazott vonzások hidat jelentettek a XVII. századi tudomány két vonulata, a mechanisztikus hagyomány és a természet matematikai leírásához ragaszkodó pitagoreus hagyomány között.

A vonzás és taszítás elvét Newton csak a földi jelenségekre alkalmazta. De egy Hooke-kal folytatott levelezés a bolygómozgásra is felhívta a figyelmét. Mintegy nyolc év munkája nyomán készült el a Philosophiae Naturalis Principia Mathematica, a modern tudomány egyik alapmûve.

A Principia mechanikája a látható testek mozgásának egzakt, kvantitatív leírása volt, amely Newton három mozgástörvényén alapult: (1) a testek megtartják nyugalmi állapotukat vagy egyenes vonalú egyenletes mozgásukat, amíg egy rájuk ható erô az állapot megváltoztatására nem készteti ôket; (2) a mozgás megváltozása (a sebességváltozás és a test tömegének szorzata) arányos a testre ható erôvel; (3) minden hatáshoz azonos nagyságú, ellentétes irányú ellenhatás tartozik. A körmozgás elemzése nyomán sikerült megadnia annak a centripetális erônek a nagyságát, amely ahhoz szükséges, hogy egy egyenes vonalú pályán haladó testet adott körpályára kényszerítsen. Az összefüggésbôl és Kepler harmadik törvényébôl Newton azt a következtetést vonta le, hogy annak a centripetális erônek, amely a bolygókat a Nap körüli pályán tartja, a bolygó és a Nap négyzetes távolságával kell csökkennie. Mivel a Jupiter holdjai szintén engelmeskednek Kepler harmadik törvényének, a holdakat is ilyen centripetális erônek kell a pályájuk középpontja felé vonzania. Newton kimutatta, hogy a Föld és a Hold között is hasonló kapcsolat áll fenn. A Hold–Föld távolság körülbelül 60-szorosa a Föld sugarának. Azt a távolságot, amellyel a Hold – ismert méretû pályáján – egy másodperc alatt eltér az érintô irányú útvonaltól, Newton összehasonlította azzal a távolsággal, amelyet a nyugalmi állapotát elhagyó test eséskor tesz meg egy másodperc alatt a Föld felszínén. A második távolság 3600-szor (60x60-szor) nagyobbnak bizonyult az elsônél, ezért Newton arra a következtetésre jutott, hogy minden megvizsgált esetben ugyanaz a törvény érvényesül, és a gravitas ("nehézség", "súly") szóról nevezte el. Az egyetemes tömegvonzás (univerzális gravitáció) törvénye, amelyet más jelenségekkel, például az árapállyal és az üstökösök pályájával is alátámasztott, kimondja, hogy a világegyetem minden részecskéje minden más részecskét olyan erôvel vonz, amely egyenesen arányos tömegeik szorzatával és fordítottan arányos középpontjaik távolságának négyzetével.

A Royal Society 1686-ban kapta meg az elsô kötet kéziratát. Hooke rögtön plágiummal vádolta Newtont, aki mérgében csak Hooke halála után adta ki az Optikát és fogadta el a Royal Society elnöki székét.

A Principia azonnal nemzetközi hírnevet hozott Newtonnak, bár a kontinens tudósai a távolhatás elvét még egy emberöltôig elvetették. A mû megjelenése után nem sokkal Newton Londonba költözött, ahol barátai közbenjárására a pénzverde ôre, majd vezetôje lett, de 1701-ig megtartotta cambridge-i állását.

A Royal Society elnöki tisztét 1703-tól töltötte be 1704-ben kiadta az Optikát és 1705-ben Anna királynô lovaggá ütötte. Elsô alkalommal tüntettek ki tudóst ily módon. A heves viták azonban nem ültek el. Életének utolsó 25 évét a Leibnizcel folytatott csatározás uralta. (Bár a differenciál- és integrálszámítást Newton elôbb dolgozta ki, Leibniz, aki tôle függetlenül fedezte fel a két matematikai módszert, korábban publikálta eredményeit.)

Utolsó éveiben Newton újra kiadta legfontosabb munkáit: 1706-ban megjelent az Optika latin fordítása, 1717–18-ban pedig a második angol kiadás. Roger Cotes adta ki újra 1713-ban – jelentôs változtatásokkal – a Principiát; a harmadik kiadás 1726-ban jelent meg. Newton csaknem haláláig volt a Royal Society elnöke és a pénzverde igazgatója.

Legfontosabb munkái. Philosophiae Naturalis Principia Mathematica (1687; angolul: Mathematical Principles of Natural Philosophy; 1729), Opticks (1704); Arithmetica Universalis (1707; Universal Arithmetick, 1720); The Chronology of Ancient Kingdoms Amended (1728); Observations Upon the Prophecies of Daniel and the Apocalypse of St. John (1733).

Magyar nyelven. A világ rendszerérôl és egyéb írások (1977); A principiából és az optikából. Levelek Richard Bentleyhez (1981).