A csillag addig él vörös óriásként, amíg protonkészleteit felemészti. Ha az üzemanyag elfogyott, a csillag nem tudja többé azt a nyomást előállítani, amely a gravitációjának befelé ható iszonyú erejével egyensúlyt tartana, ezért a külső rétegek a középpont felé kezdenek zuhanni. A vörös óriás összeomlik.
Az összeroppanó csillag belsejében tiszta héliummag van, amely a csillag korábbi életében a protonok fúziójából keletkezett. A He-atommagok a 11 millió 0C-os hőmérsékleten nem vesznek részt nehezebb magokká való egyesülési folyamatokban, mert két pozitív töltésük következtében közöttük az elektromos taszítás négyszer akkora, mint a protonok között volt. Ahhoz, hogy a két He-atommag közötti elektromos gát átszakításához elegendő heves ütközés jöjjön létre, százmillió fokos hőmérséklet szükséges.
Amint azonban a csillag összeroppan, gravitációs energiájának nagy része a részecskék mozgási energiájává alakul, tehát a rendszer belső hőmérséklete emelkedik. Közepének hőmérséklete eléri végül a százmillió fokos kritikus hőmérsékletet is. Ekkor megkezdődik a He-atommagok fúziója szénatom- magokká, miközben magenergia szabadul fel, amely újraéleszti a csillag belsejében égő tüzet. Ez az energiafelszabadulás megállítja a további gravitációs összeomlást, a kollapszust. A csillag megifjodva életre kap, miközben He-atommagokat éget C-atommagokká.

A Napunkkal azonos méretű csillagokban a He-égető szakasz mintegy százmillió évig tart. Ennek az időszaknak a végére a most már inkább He-atommagokból, mint protonokból álló üzemanyag-tartalékok ismét kimerülnek, a csillag belseje pedig C-atommagokkal kezd feltöltődni. Ezeket a magokat, amelyekben hat pozitív elektromos töltés van, még tekintélyesebb elektromos gát választja el egymástól, mint a He-atommagokat, és leküzdéséhez még hevesebb ütközésekre van szükség. A százmillió fokos hőmérséklet, amelyben a He-atommagok fúziója végbement, nem elég ahhoz, hogy a szénatommag magjai egyesüljenek. Ehhez háromszázmillió fok szükséges.