A csillag addig él vörös óriásként, amíg protonkészleteit
felemészti. Ha az üzemanyag elfogyott, a csillag nem tudja többé azt a
nyomást előállítani, amely a gravitációjának befelé ható iszonyú erejével
egyensúlyt tartana, ezért a külső rétegek a középpont felé kezdenek zuhanni.
A vörös óriás összeomlik.
Az összeroppanó csillag belsejében tiszta héliummag
van, amely a csillag korábbi életében a protonok fúziójából keletkezett.
A He-atommagok a 11 millió 0C-os
hőmérsékleten nem vesznek részt nehezebb magokká való egyesülési folyamatokban,
mert két pozitív töltésük következtében közöttük az elektromos taszítás
négyszer akkora, mint a protonok között volt. Ahhoz, hogy a két He-atommag
közötti elektromos gát átszakításához elegendő heves ütközés jöjjön létre,
százmillió fokos hőmérséklet szükséges.
Amint azonban a csillag összeroppan, gravitációs
energiájának nagy része a részecskék mozgási energiájává alakul, tehát
a rendszer belső hőmérséklete emelkedik. Közepének hőmérséklete eléri végül
a százmillió fokos kritikus hőmérsékletet is. Ekkor megkezdődik
a He-atommagok fúziója szénatom- magokká, miközben magenergia szabadul
fel, amely újraéleszti a csillag belsejében égő tüzet. Ez az energiafelszabadulás
megállítja a további gravitációs összeomlást, a kollapszust. A csillag
megifjodva életre kap, miközben He-atommagokat éget C-atommagokká.
A Napunkkal azonos méretű csillagokban a He-égető
szakasz mintegy százmillió évig tart. Ennek az időszaknak
a végére a most már inkább He-atommagokból, mint protonokból álló üzemanyag-tartalékok
ismét kimerülnek, a csillag belseje pedig C-atommagokkal kezd feltöltődni.
Ezeket a magokat, amelyekben hat pozitív elektromos töltés van, még tekintélyesebb
elektromos gát választja el egymástól, mint a He-atommagokat, és leküzdéséhez
még hevesebb ütközésekre van szükség. A százmillió fokos hőmérséklet, amelyben
a He-atommagok fúziója végbement, nem elég ahhoz, hogy a szénatommag magjai
egyesüljenek. Ehhez háromszázmillió fok szükséges.