Eddig a pontig minden csillag élete hasonlóan zajlik le, további fejlődése és haldoklása azonban attól függ, milyen a mérete és a tömege. A kis tömegű csillagok összezsugorodnak és kialszanak, míg a nagyok  gigászi robbanásban semmisülnek meg. Napunk történetesen éppen a határra esik, nem tudjuk bizonyosan, merre fordul majd a sorsa az élete végén, de azt gyanítjuk, hogy inkább kialszik.
A kis és nagy csillagok életútjának szétválását az okozza, hogy a vörös óriás korszak végén, a második kollapszus során, különböző mennyiségű energia szabadul fel. Egy kis csillagban az összeroppanás csekély mennyiségű hőt termel, és a centrum hőmérséklete nem éri el a 300 millió fokot, ami a szénatomok magjának egyesüléséhez szükséges. Így a nukleáris tüzet semmi nem éleszti fel. Ehelyett folytatódik az összeomlás, míg a csillag belsejében lévő anyag nyomása akkora nem lesz, hogy az minden további méretcsökkenésnek ellenáll. A csillag ezután mindörökre ebben az összenyomott állapotban marad. Mérete durván akkora, mint a Földdé, saját súlya préselte össze ekkorára, eredeti térfogatának mintegy milliomod részére. Ennek a rendkívül sűrű testnek a közepe tájáról vett kávéskanálnyi anyag 10 tonnát nyomna. Ha valaha ilyen csillagra találnánk, nem tudnánk leszállni e különös világra, noha felszíni hőmérséklete esetleg kellemes lehet számunkra, mert a rendkívül erős tömegvonzás hatására a látogatót saját súlya összeroppantaná.
Bár egy ilyen csillag középpontjában soha sincs akkora forróság, hogy a szénatommagok magreakciója meginduljon, felszíni hőmérséklete mégis elég magas ahhoz, hogy a csillagot szemünk fehéren izzónak lássa. Ezeket az összetöppedt, fehéren izzó csillagokat fehér törpéknek nevezzük. A fehér törpe idővel az utolsó hőkészletét is kisugározza az űrbe. Végül hőmérséklete lecsökken, és kihunyta után sötét tetemmé válik.