Jöns Jacob Berzelius (1779-1848)Berzelius, Jöns Jacob (szül. 1779. aug. 20. Linköping, Svédország – megh. 1848. aug. 7. Stockholm), svéd tudós, a modern kémia egyik megalapítója; atomtömeg-meghatározásairól, a modern kémiai vegyjelek kidolgozásáról, elektrokémiai elméletérôl, számos elem felfedezésérôl és elkülönítésérôl, a klasszikus analitikai módszerek kifejlesztésérôl, valamint izoméria- és katalíziskutatásairól vált híressé. E két utóbbi ismeretterület a nevét is tôle kapta. Szigorúan ragaszkodott az empíriához és hangsúlyozta, hogy minden új elméletnek összhangban kell lennie a már meglévô kémiai ismeretekkel.
Berzelius már gyerekkorában érdeklôdött a kémia iránt. Fizikában kiváló eredményt ért el, de Uppsalában végzett orvosi tanulmányaiban nem sok választotta el a bukástól. Végül mégis diplomát kapott (1802) és orvostudományi, botanikai és gyógyszerészeti tanársegéd lett Stockholmban. 1807-ben egyetemi tanárrá nevezték ki, egy évvel késôbb beválasztották a stockholmi Királyi Tudományos Akadémia tagjai közé, 1818-ban pedig az Akadémia állandó titkára lett. A stockholmi Karolinska Orvosi- Sebészeti Intézet kémiaprofesszora volt (1815–32); XIV. Károly 1835-ben bárói rangra emelte.
1807 táján Berzelius elkezdte a kémiai vegyületek összetételének elemzését. Szabad idejében, szegényes konyhai laboratóriumi eszközeivel, rögtönzött módszereivel kb. 2000 vegyületet vizsgált meg 10 év alatt. Az elemek atomtömegét az oxigénre vonatkoztatta, és a többszörös súlyviszonyok törvényét, az atomelméletet, az izomorfizmus elveit és a vegyülô gázok Gay-Lussac-féle térfogati törvényét hívta segítségül. Az elemek vegyülési arányainak és atomtömegének így kapott táblázatai – ezeket 1818-ban tette közzé és 1826-ban átdolgozta – meglepôen pontosak voltak.
Közben Berzelius kísérletezni kezdett különbözô oldatok elektrolízisével. Ez a munka vezetett kettôs elektrokémiai elméletéhez, miszerint a vegyületek két elektromosan különbözô (pozitívan és negatívan töltött) összetevôbôl állnának. Megpróbálta kiterjeszteni feltevését a szerves és szervetlen vegyületekre, és ezzel hozzájárult a gyökelmélet megalapozásához.
Berzelius fedezte fel a cériumot (1803), a szelént (1817) és a tóriumot (1828). Izolálta a szilíciumot (1823), a cirkóniumot (1824) és a titánt (1825), kémiai alapon osztályozta az ásványokat és részletesen vizsgálta a tellúr, a vanádium, a molibdén, a volfrám, az urán és más elemek vegyületeit. Néha a gravimetriás analízis atyjának is nevezik; nevéhez fûzôdik a vízfürdô, a szárítókamra, a mosópalack, a szûrôpapír és a gumicsô használata; tökéletesítette a pipettás módszereket is.
Több mint 250 eredeti cikket jelentetett meg a Stockholmi
Akadémia közleményeiben – fôleg svéd nyelven.
Kémiai és fizikai kutatási beszámolói
és kémia tankönyve – amely öt kiadást ért
meg és német, valamint francia nyelvre is lefordították
– jelentôsen befolyásolta a maga idejében a kémia
fejlôdését.