Pierre Curie (1859-1906)

 Curie-t ifjúkorában orvos apja oktatta, s 14 éves korára szenvedélyévé vált a matematika. Különösen a térgeometriában volt tehetséges, ami késôbbi krisztallográfiás munkáiban sokat segített. A Sorbonne-ra 16 évesen jelentkezett, 18 évesen megkapta természettudományos licenciátusát, s 1878-tól az egyetem laboratóriumi munkatársa lett. Elsô munkái a hôhullámok hullámhosszára vonatkozó számítások voltak. Ezt igen fontos kristálytani vizsgálatok követték, amelyekben bátyja, Jacques is részt vett. A kristályos anyagok szimmetriatörvények szerinti eloszlása vált egyik fô érdeklôdési körévé. A Curie fivérek a piroelektromosságot a jelenséget felmutató kristályok térfogatváltozásaival hozták kapcsolatba, így jutottak el a piezoelektromosság felfedezéséhez. Pierre késôbb megalkotta a szimmetriaelvet, amely szerint adott fizikai folyamat nem mehet végbe olyan környezetben, ahol a folyamatnak nincs bizonyos minimális disszimmetrikus jellege. Továbbá, ez a disszimmetria nem lelhetô meg az okozatban, ha nem volt eleve jelen az okban is. Ezután a különféle fizikai jelenségek szimmetriájának leírásával kezdett foglalkozni.

 Curie-t 1882-ben kinevezték a párizsi Fizikai és Ipari Kémiai Iskola igazgatójává, de közben folytatta saját kutatásait is. A csillapított mozgások hosszas tanulmányozása eredményeként sikerült tökéletesítenie az analitikai mérleget, s olyan aperiodikus mérleget fejlesztett ki, amelyrôl a legutolsó súlyegység értéke közvetlenül volt leolvasható. Ezt követték a mágnesességgel kapcsolatos híres kutatásai. Doktori disszertációja tárgyául annak vizsgálatát választotta, hogy vannak-e átmeneti állapotok a mágnesesség három ismert típusa – a ferromágnesesség, a paramágnesesség és a diamágnesesség – között. A mágneses együtthatók tanulmányozásához 0,01 mg tömeg mérésére képes torziós mérleget fejlesztett ki, amelynek egyszerûsített változatát még ma is használják (Curie–Chènevau-féle mágneses mérleg). Felfedezte, hogy a paramágneses testek közti vonzás mágneses együtthatója fordítottan arányos az abszolút hômérséklettel – ez a Curie-törvény. Ezután párhuzamot vont a paramágneses testek és a tökéletes gázok közt, majd ennek folyományaként a ferromágneses anyagok és a kondenzált folyadékok között is.

 A paramágnesesség és diamágnesesség Curie által bebizonyított teljesen eltérô jellegére késôbb Paul Langevin adott elméleti magyarázatot. Curie 1895-ben megvédte disszertációját, és elnyerte a tudományok doktora címet.

 1894 tavaszán megismerkedett Marie Sklodowskával; házasságkötésük (1895. júl. 25.) világra szóló közös tudományos sikerek kezdetét jelezte. Munkájuk elsô nagy eredménye a polónium (1898) és valamivel késôbb a rádium felfedezése volt. Henri Becquerel 1896-ban felfedezte a radioaktivitást. A jelenség felkeltette Marie Curie érdeklôdését, ezért Pierre-rel együtt nekilátott a szurokérc nevû ásvány tanulmányozásának, minthogy ennek az anyagnak a fajlagos aktivitása nagyobb a tiszta urániuménál. Marie-val azon dolgoztak, hogy tiszta anyagokat állítsanak elô az ércbôl – ezt a valójában komoly ipari erôforrásokat igénylô feladatot a házaspár viszonylag kezdetleges eszközökkel valósította meg. Pierre elsôsorban az új sugárzások fizikai tanulmányozásával foglalkozott (a fény- és vegyi hatásokat beleértve). A mágneses tereknek a rádium által kibocsátott sugárzásra gyakorolt hatását vizsgálta, s bebizonyította, hogy e sugárzásban pozitívan és negatívan töltött, valamint semleges részecskék is vannak; Ernest Rutherford ezeket késôbb alfa-, béta- és gammasugaraknak nevezte el. Pierre ezt követôen a sugárzásokat kalorimetriás módszerekkel tanulmányozta, s a rádium élettani hatásainak megfigyelésével megteremtette a rádiumkezelés alapjait is.

 Pierre Curie visszautasított egy állást a Genfi Egyetemen, hogy folytathassa közös munkáját Marie-vel. 1900-tól kinevezett elôadóként, 1904-tôl pedig professzorként tanított a Sorbonne-on. Miután 1903-ban Marie-vel közösen elnyerte a Royal Society Davy-érmét, és Becquerellel megosztva ôk hárman kapták meg az 1903. évi fizikai Nobel-díjat, 1905-ben a francia Tudományos Akadémia is tagjává választotta. Pierre Curie-t 1906-ban halálra gázolta egy lovaskocsi a párizsi rue Dauphine-en. Kivételes tehetségû fizikus volt, a modern fizika egyik megalapítója. Összes mûveit 1908-ban adták ki.