Davy, Sir Humphry(szül. 1778. Penzance, Cornwall, Anglia – megh. 1829. máj. 29. Genf), angol kémikus, több kémiai elem (egyebek között a nátrium és a kálium), valamint vegyület felfedezôje, a biztonsági lámpa feltalálója, korábban a tudományos módszer egyik legfôbb képviselôje.

Fiatalsága. Középosztálybeli szülôktôl származott, volt egy öccse is. A családnak Ludgvanben volt birtoka. A közeli Penzance középiskolájában, majd 1793-ban Truróban tanult. 1795-ben, egy évvel apja, Robert halála után beállt tanoncnak egy sebészhez és patikushoz, és azt remélte, hogy végül orvosi képzettséget szerez. Életvidám, kedves és közkedvelt ifjú volt, gyors eszû és élénk képzeletû; a versírásban, a rajzolásban, a tûzijátékok készítésében lelte kedvét; szeretett horgászni, vadászni és ásványokat gyûjteni is. Szívesen barangolt; egyik zsebe horgászeszközökkel volt tele, a másik kôzetdarabokkal; egész életében szerette a természetet, kivált a hegyi és vízi tájakat.

Naiv és temperamentumos ifjúként egy verseskötet kiadását tervezte, de 1797-ben komoly természettudományos tanulmányokba kezdett, és így látomásai "megszöktek az igazság szava elôl". Barátságot kötött Davies Giddyvel (késôbbi nevén Gilbert, 1827 és 1830 között a Royal Society elnöke), s a tudós felajánlotta Davynek, hogy használhatja Tradea-ben levô könyvtárát, és maga mellé vette laboratóriumába, amely jól fel volt szerelve a kor színvonalához képest. Ott Davy meglehetôsen független nézeteket alakított ki az akkori legizgalmasabb tudományos kérdésekrôl, például a hô, a fény és az elektromosság természetérôl, A.-L. Lavoisier kémiai és fizikai tanításairól. Kis magánlaboratóriumában dinitrogén-oxidot (kéjgázt) lélegzett be, hogy eldönthesse, csakugyan ez az anyag-e a "ragály princípiuma": vagyis, hogy betegségeket okoz-e. Gilbert javaslatára Davy a Cliftonban alapított Pneumatikai Intézet vegyészigazgatója lett; ez az intézet a különféle gázok esetleges gyógyhatásának vizsgálatát tûzte ki céljául.

Davy a rá jellemzô lelkesedéssel vágott neki a feladatnak, s kiváló tehetséget árult el a kísérleti kutatásban. Megvizsgálta a nitrogén savainak és oxidjainak, valamint az ammóniának az összetételét, és rávette tudós és irodalmár barátait, többek között Samuel Taylor Coleridge-et, Robert Southeyt és P. M. Roget-t, hogy jegyezzék le, mit tapasztalnak a dinitrogén-oxid belélegzésekor. Csaknem belehalt abba, hogy vízgázt lélegzett be: ezt a hidrogén–szén-monoxid elegyet néha fûtôanyagként használták. Munkájának összegezése, a Researches, Chemical and Philosophical (Kémiai és filozófiai kutatások; 1800) egy csapásra hírnevet szerzett neki; elôadónak hívták a frissen alakult londoni Royal Institution of Great Britainbe (Nagy-Britanniai Királyi Intézet); itt dolgozott tovább 1801-tôl, segítségre kapván ígéretet kutatásainak – például a Volta-elem, az elektromos telepek e korai formája vizsgálatának – folytatásához Sir Benjamin Thompson brit-amerikai tudóstól (Rumford grófjától), Sir Joseph Banks brit természettudóstól és Henry Cavendish angol kémikustól és fizikustól. Gondosan elôkészített és megismételt elôadásai a nagyközönség számára is fontos rendezvényekké váltak, és nagymértékben növelték a tudomány meg az intézmény tekintélyét. 1802-ben Davy a kémia professzora lett. Feladatai közé tartozott a cserzés beható vizsgálata: rátalált a katehura, egy trópusi fafajtából készült kivonatra, amely éppoly hatékony volt, mint a közönséges cserkivonatok, csak olcsóbb azoknál; közreadott eredményeit sokáig szakmai eligazításul szolgáltak a tímárok számára. 1803-ban tagjai közé fogadta a Royal Society, tiszteleti tagja lett a Dublin Societynak, és ô tartotta meg a mezôgazdaság királyi felügyeleti szerve elôtt az évi elôadássorozat nyitó elôadását. Ebbôl lett az Elements of Agricultural Chemistry (A mezôgazdasági kémia elemei; 1813), sok éven át az egyetlen rendszeres mû ezen a területen. A Volta-elemek, a cserzés és az ásványelemzés terén végzett kutatásaiért 1805-ben Copley-éremel tüntették ki, 1807-ben pedig a Royal Society titkárává választották.

Legfontosabb felfedezései. Davy hamar arra a következtetésre jutott, hogy az egyszerû elektrolitos elemben kémiai reakciók jóvoltából termelôdik elektromosság, és hogy kémiai egyesülés következik be elektromosan ellentétes töltésû anyagok között. Ennélfogva úgy gondolkodott, hogy az elektrolízis, vagyis az elektromos áram és a vegyületek kölcsönhatása kínálhatja a legvalószínûbb lehetôséget az anyagok elemekre bontására. Ezeket a nézeteket 1806-ban fejtette ki "On Some Chemical Agencies of Electricity" ("Az elektromosság egynémely kémiai hatóerejérôl") c. munkájában; s ezért, noha Anglia és Franciaország éppen hadban állt egymással, megkapta az Institut de France Napóleon-díját (1807). Ez a munkája közvetlenül vezetett a nátrium és kálium elkülönítéséhez vegyületeikbôl (1807), továbbá az alkáliföldfémek szintén vegyületekbôl való elôállításához (1808). Davy fedezte fel a bórt is (bórax káliummal való hevítése révén), továbbá a hidrogén-telluridot és a foszfor-hidrogént (foszfint) is. Tisztázta a pontos kapcsolatot a klór és a sósav között, valamint a klórra használt korábbi angol elnevezés (oxymuriatic acid) tarthatatlanságát; ezzel megdöntötte Lavoisier elméletét, amely szerint minden savban van oxigén. Magyarázatot adott a klór fehérítô hatására (miszerint a klór oxigént szabadít fel a vízbôl) és felfedezte a klór két oxidját is (1811-ben és 1815-ben), de a klór természetérôl vallott nézetei vitát kavartak. Nem ismerte fel, hogy a klór kémiai elem, és természetesen hiába kísérletezett azzal, hogy oxigént mutasson ki a klórban.

1810-ben és 1811-ben nagy létszámú hallgatóság elôtt tartott elôadást Dublinban (a mezôgazdasági kémiáról, a kémiai filozófia alapjairól és a geológiáról), s ezért 1275 font tiszteletdíjat kapott, valamint LL. D. tiszteletbeli fokozatot a Trinity College-tól. 1812-ben a régensherceg lovaggá ütötte (ápr. 8.), búcsúelôadást tartott a Royal Institution tagjai elôtt (ápr. 9.), majd feleségül vette Jane Apreece-t, egy Anglia és Skócia társasági és irodalmi köreiben jól ismert gazdag özvegyet (ápr. 11.). Közreadta továbbá az Elements of Chemical Philosophy (A kémiai filozófia alapjai) elsô felét, amely magába foglalta saját munkáinak jelentôs részét; elgondolása azonban túlságosan nagyralátó volt, és nem követte folytatás. E mû befejezése J. J. Berzelius svéd kémikus szerint "egy évszázaddal vitte volna elôre a kémia tudományát". A Royal Institutionnél – amelynek tiszteletbeli professzora maradt – az volt utolsó fontos tette, hogy megbeszélést tartott az ifjú Michael Faradayjel, Anglia egyik nagy jövendô természettudósával; Faraday 1813-ben laboratóriumi asszisztens lett a Royal Institutionben, és elkísérte Davyéket egy európai útjukon (1813–15-ben). Napóleon engedélyével Davy végigutazta Franciaországot, számos kiváló tudóssal találkozott; bemutatták Mária Lujza császárnénak is. Kis hordozható laboratóriumában és a különféle franciaországi és itáliai intézetek laboratóriumaiban vizsgálta az "X" (késôbb jódnak elnevezett) anyagot; csakhamar felfedezte tulajdonságait és a klórhoz való hasonlóságát; mielôtt Rómába ért, már készen volt a klór- és jódvegyületekkel kapcsolatos további munkákkal. Számos klasszikus festéket is elemzett, és megállapította, hogy a gyémánt a szén egyik módosulata.
 

A Davy-lámpa

Késôbbi évei. Nem sokkal visszatérése után a szénbányabeli balesetek megelôzésére alakult társaság felkérte, hogy vizsgálja meg, milyen körülmények között robban a bányalég és a levegô elegye. Ez vezette el a biztonsági lámpa feltalálásához és a láng további vizsgálatához; ezért a munkájáért Rumford-érmeket (aranyat és ezüstöt) kapott a Royal Societytól, az északi bányatulajdonosoktól pedig egy díszserleget (ezt késôbb eladta a Davy-érem létrehozása végett). Mielôtt 1818-ban baronetté emelték volna, újra elutazott Itáliába, a vulkáni mûködés tanulmányozására, és megpróbált módot találni a Herculaneumban fellelt papiruszok kigyöngyölésére, de nem járt sikerrel. 1820-ban a Royal Society elnöke lett, s az maradt 1827-ig. 1823–25-ben a politikus és író John Wilson Crokerrel társult az Athenaeum Club megalapítására; e klubnak ô lett egyik gondnoka, Sir Thomas Stamford Raffles gyarmati kormányzóval pedig a Zoological Societyt hozta létre, és támogatta a londoni Regent's Parkban létesítendô állatkert tervét (ez 1828-ban meg is nyílt). Ebben az idôszakban megvizsgálta az elektromosság keltette mágneses jelenségeket, és elektrokémiai módszerekkel foglalkozott, amelyek révén vas- és cinklemezekkel meggátolható lenne a hajók rézburkolatának korróziója a tengervízben. Bár a korrózióvédelem elvei tisztázódtak, a hajótestek mégis jócskán elszennyezôdtek; a módszer balsikere nem hagyta nyugodni Davyt. Ám mint mondta, már "kiégett". 1826-os, "On the Relation of Electrical and Chemical Changes" ("Az elektromos és a kémiai változások kapcsolata") címmel tartott Baker-elôadásában fejtette ki utolsó ismert gondolatait az elektrokémiáról; ezért az elôadásért a Royal Society Királyi Éremmel tüntette ki.

Davy egészsége rohamosan gyengült; 1827-ben elindult a kontinensre, s nyáron le kellett köszönnie a Royal Society elnöki tisztérôl – Davies Gilbert lett az utóda. Kénytelen volt felhagyni az ügyek vitelével és a szabadtéri sportokkal, könyvet írt a horgászatról (Izaak Walton modorában), Salmonia: or Days of Fly Fishing (Lazacfogás, avagy a fortélyos horgászat napjai; 1828) címmel, s ebben saját rajzai nyomán készült metszeteket közölt. Legutolsó, kurta angliai látogatása végeztével visszatért Itáliába, s Rómában telepedett le, "romként romok között". Bár egy szélütés részben megbénította, utolsó hónapjait egy párbeszédsorozat írásával töltötte, amelyet halála után Consolations in Travel, or the Last Days of a Philosopher (Vigasz az utazásban, avagy egy filozófus végnapjai; 1830) címmel adtak közre.