Ha pontszerű fényforrásból (divergens) nyaláb esik plánparalel lemezre, akkor az első és a második felületről úgy verődik vissza, mintha két virtuális fényforrásból (a valódi fényforrás képeiből) indulna.
Tegyünk a tágítatlan lézernyaláb útjába egy fehér kartonernyőt, és üssünk rajta lyukat (pl. bőrlyukasztóval) a lézernyaláb döféspontjában! Helyezzünk a lézer és az ernyő közé egy rövid gyújtótávolságú (f = 15-20 mm) gyűjtőlencsét az  ábra szerint! Állítsunk a fókuszpontból divergáló nyalábba (0,2-1 méterre) plánparalel üveglemezt! (Kb. 6x6 cm, vastagsága 2-6 mm.) Az ernyőn fényerős, kontrasztos interferogram jelenik meg: koncentrikus vörös-fekete körök, az egyenlő beesés görbéi.

Mozdítsuk el a plánparalel lemezt az optikai tengely mentén: a gyűrűk mérete megváltozik! Ha a lemezt saját síkjában toljuk el, akkor a gyűrűrendszer mérete ugyan változatlan marad, de- a kivilágított tartomány esetleges vastagságváltozása következtében - a gyűrűk deformálódhatnak. A csíkrendszert az első és a második felületről visszaverődő sugarak interferenciája okozza. Ha tehát a visszaverődést - pl. a hátsó felületen - megakadályozzuk, akkor az interferencia elmarad. Ezt egyszerűen demonstrálhatjuk. Kenjünk be egy fekete papírcsíkot olajjal (étolaj, gépolaj), és tapasszuk a plánparalel lemez hátoldalára! Az ernyőn - a papírcsíknak megfelelő tartományban - csak gyenge fényt látunk, az interferenciacsíkok hiányzanak. (Az olaj törésmutatója az üvegével közel egyenlő ezért a fény átlép az üvegből az olajba, és a fekete papírban abszorbeálódik.)