Rögzítsünk kétszer domború, vékony lencseprofilt a Hartl-korongra! Világítsuk
meg a lencsét egyetlen résen keresztül úgy, hogy a fénysugár a lencse optikai
tengelyében haladjon! A fény irányváltozás nélkül halad át a lencsén. Bocsássunk
három párhuzamos keskeny fénynyalábot a lencsére! (A középső az optikai
tengelyben haladjon!) A két szélső fénysugár a lencsén áthaladva az optikai
tengelyhez törik, és a három sugár egy pontban - a gyújtópontban metszi
egymást. Mérjük meg a lencse és a gyújtópont távolságát (gyújtótávolság),
majd fordítsuk el 180°-kal a korongot, és most a lencse másik oldalát megvilágítva,
ismételjük meg a mérést! Mivel a lencsét mindkét oldalról azonos közeg
veszi körül, a két gyújtótávolság azonos.
Fordítsuk el a lencsét úgy, hogy a beeső fénysugarak iránya és a lencse
optikai tengelye hegyesszöget zárjanak be! A középső sugár (a lencse középpontján
megy át) iránya most sem változik, a sugarak metszéspontja azonban nem
az optikai tengelyre esik. Igazoljuk, hogy a metszéspontból az optikai
tengelyre húzott merőleges éppen az előző kísérletben meghatározott gyújtótávolságban
metszi az optikai tengelyt!
Világítsuk meg a lencsét öt résen keresztül! Mutassuk meg azt, hogy
a szélső sugarak a lencséhez közelebb, a tengelyhez közeli sugarak távolabb
találkoznak! (Gömbi eltérés.) Ismételjük meg a kísérletet vastagabb lencseprofillal,
s hasonlítsuk össze a gömbi eltérést az előző értékkel!