Ballagás 2017.

  • Megjelent: 8 May 2017

Érettségi előtt álló diákjaink ballagási ünnepségét idén május 6-án, egy derűs, napsütéses szombat délelőtt tartottuk. Ezen a szép napon vendégül láttuk és köszöntöttük 50, illetve 70 éve végzett diákjainkat is, melynek egyik érdekessége volt, hogy iskolánk korábbi igazgatóját, dr. Horváth László Ferencet is az ötvenesek között ünnepelhettük.

Miután a ballagó osztályok hagyományosan körbejárták az iskolát, elfoglalták helyüket az udvaron. Hozzátartozóiknak és kedves vendégeiknek ekkor lehetőségük volt fényképeket, videókat készíteni, melyek évek múltán is mesélnek majd e jeles napról.

Heller Ferenc intézményvezető előbb köszöntötte a megjelenteket és bemutatta a tribünön helyet foglaló vendégeinket (Sajó Ákos önkormányzati képviselőt, Bajári Sándort a szülői munkaközösség vezetőjét és Németh Csillát a diákönkormányzat képviselőjét), majd átvette a búcsúzó osztályok albumlapjait. A Puskás történetét őrző képeskönyvbe bekerülő albumlapokat Szarvas Tamás a 12.a, Bordás Balázs a 12.b és Temesvári Szabolcs a 12.e nevében adták át.

Ezután a szalagkötözés következett. A jelképes ballagó botra az osztályok képviselői, Barva Tamás 12.a, Tóth Márton 12.b és Molnár Stefánia 12.e felkötözték emlékszalagjaikat.

Következett a zászlóátadás, ahol a 11. évfolyamosok képviselői, Aoua Ádám 11.a, Gazsó ákos 11.b és Varga Kristóf 11.e ünnepélyesen átvették az iskolazászlót az idősebbektől, Mátyás Gábortól 12.a, Ládi Alextől 12.b és Kovács Renátától 12.e.

Ismét Heller Ferenc percei következtek, amikor szívhez (és elméhez szóló) beszédet intézett az ifjúsághoz. Utána Nemecz Petra 11.e osztályos tanuló búcsúztatta a ballagókat Ady Endre versével (Elbocsátó szép üzenet).

Az érettségizők nevében Rácz Marcell 12.a, Szanyi Lilla és Buday Márk 12.b, valamint Mátrai Szabolcs (és Farkas Gergő) 12.e válaszoltak néhány vidám és maradandó emlék felidézésével. Majd elengedték jelképes búcsúzásuk jeléül a magasba szálló luftballonokat.

Hátra volt még az emlékszögek elhelyezése az iskolazászlón. A megtiszteltetés, hogy osztálya nevében szögelhet Edvi Gábornak 12.a, Hanzel Lászlónak 12.b és Takács Mihálynak 12.e adatott meg. Az ötven és hetven éve ballagott osztályok nevében pedig Zentai Mihály és Szabó Károly uraknak.

A szögelés után Koltai Mihály mondott beszédet az 50 éve végzettek nevében.Legvégül pedig Korbeli Ferenc 12.e és testvére, Enikő búcsúzott zenével.

A ballagási műsor ezzel véget ért. Diákjaink családi, baráti körben folytatták ezután az ünnepi napot, míg öregdiákjainkat egy bensőségesebb megemlékezésre hívva, díszoklevelekkel ajándékoztuk meg.

Az ünnepi műsort szerkesztette Nagy Klára tanárnő. A porondmesterek Szőcs Andrea és Siklódi Gellért voltak. Az ünnepségen készült további képeinket facebook oldalunkon lehet megtekinteni.

Cikk kategória: