Elhurcoltak nyomában

  • Megjelent: 7 March 2013

Tényfeltáró történelmi időutazásra invitálta az érdeklődőket a Szemeretelepiek Baráti Köre és a Szemeretelepi Református Egyházközség 2013. március 2-án. Dupka György író, Gulag-kutató, a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet igazgatója „A malenykij robotra – a sztálini lágerekbe – elhurcolt Kárpát-medencei kényszermunkások nyomában Szolyvától az Urálig” címmel tartott előadást vetített képes kiegészítéssel a szemeretelepi református templomban. Dupka György az előadást követően emlékszöget helyezett el a Puskás Tivadar Távközlési Technikum Infokommunikációs Szakközépiskola iskolazászló-rúdjában.

Dupka György emlékszöget helyezett el a Puskás Tivadar Távközlési Technikum Infokommunikációs Szakközépiskola iskolazászló-rúdjában

Dupka György 1952-ben Tiszabökényben született. Iskoláit szülőfalujában kezdte, középiskoláit Péterfalván végezte, majd az Ungvári Egyetemen szerzett magyar szakos bölcsészdiplomát.

A kárpátaljai magyarság mindenese, író, szerkesztő, művelődéstörténész, a kárpátaljai magyarság kutatója. Több társadalmi és kulturális szervezet alapító tagja, valamint a Magyar Írószövetség tagja. Elkötelezett Gulag-kutató.

Egyik aktív kezdeményezője volt a „malenykij robotra” elhurcolt kárpátaljai magyar, sváb–német áldozatok hiteles történelmi feltárásának, a Szolyvai Emlékpark létrehozásának, az ungvári központi magyar katonai temető, a Vereckei-hágón emelt emlékmű és sok más magyar emlékhely létrehozásának. A közelmúltban feltáró utazás keretében az Urálban több kényszermunkatábor helyét és temetőjét kereste fel, ahol a Kárpát-medencéből elhurcolt kényszermunkások, hadifoglyok dolgoztak, akik közül sok ezren idegen földben nyugszanak.

Munkásságáért több díjban és kitüntetésben részesült: Berzsenyi-díjat, Nagy Imre Emlékplakettet, Magyar Köztársasági Emlékérmet és Julianus-díjat vehetett át.

A kárpátaljai magyarság múltjával és jelenével kapcsolatban eddig közel 20 könyve és számos tanulmánya jelent meg.

A rendezvény vendégei és dr. Horváth László Ferenc igazgató a Puskás Tivadar Távközlési Technikum iskolazászlajával

A rendezvény vendégei és dr. Horváth László Ferenc igazgató a Puskás Tivadar Távközlési Technikum iskolazászlajával

Az ünnepség elején Kiss László tiszteletes mondott bevezető gondolatokat és imát

„A Szemeretelepiek Baráti Körének egyik célkitűzése, hogy erősítse a kapcsolatokat a Kárpátokkal körülvett régióban élő magyarokkal, ezt szolgálja a mai rendezvény is” – mondta köszöntőjében Ivády Pál

A Vörösmarty Gimnázium ünnepi műsora az énekkar hangversenyével

A Vörösmarty Gimnázium ünnepi műsora az énekkar hangversenyével

Zubanics László, a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet elnöke az intézet tevékenységét ismertette

Zubanics László, a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet elnöke az intézet tevékenységét ismertette

Az est előadója, Dupka György író, Gulag-kutató, a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet igazgatója volt, aki az Idegen ég alatt című – a 2012. június 29. és július 10. közötti uráli útról szóló – dokumentumfilmet is bemutatta

Dupka György az Idegen ég alatt című – a 2012. június 29. és július 10. közötti uráli útról szóló – dokumentumfilmet is bemutatta

Bővebb összefoglaló a rendezvényről a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet honlapján olvasható

Cikk kategória: