Kiképzés a laktanyában

  • Megjelent: 30 October 2013

Október 2-án 195 katonasulis diák talpa csattant egyszerre a Petőfi laktanya alakulóterének aszfaltján, amikor zárt alakzatban elvonultak a tribün előtt. A fiatalok az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandárral együttműködési megállapodásban álló négy budapesti szakközépiskolából érkeztek, hogy közös alaki foglalkozáson vegyenek részt, illetve bemutatókat tekintsenek meg a nap folyamán. A Puskás Tivadar Távközlési Technikum Infokommunikációs Szakközépiskola Jaksa Tibor alezredes vezetésével érkezett.

A felsőbb évfolyamos diákok már egy éve tanulják az alaki fogások rejtélyeit, ezért beléptetés után a laktanyában már alakzatban közlekedtek. A kilencedikeseknek szintén nem teljesen új a dolog, hiszen a szeptemberi iskolakezdés óta már hetek teltek el, s a katonasulisoknál rendszeresek az alaki foglalkozások. A különbség csupán az, hogy ők kicsit bátortalanabbak, és időnként látszik, hogy még van mit csiszolni a mozdulatokon. Ettől függetlenül elmondható, hogy mindenki motiváltan érkezett, és tudta, hogy miért jött.

Reggel már 9 óra előtt nagy volt a mozgolódás az alakulótéren. A másfél óra múlva kezdődő bemutató szinte összes résztvevője a helyszínen gyülekezett, és sokadszorra gyakoroltak el minden apró mozzanatot. A 32. Nemzeti Honvéd Díszegység Díszzászlóalj törzsfőnöke, Szücs Péter őrnagy eligazítást tartott a foglalkozás menetéről, és átadta a parancsnokságot Pásztor Antal főhadnagynak. A diákok egy sátorban hagyták a táskáikat, és máris kezdődött a gyakorlás húsz kiképző altiszt és tisztes vezetésével. Kilenc-tízfős rajok alakultak, és a parancsnokok elvezették rajaikat az oktatási helyekre.

Amíg a kiképzés zajlott, a tantárgyfelelősök és a velük érkezett pedagógusok szakértő szemmel figyelték az eseményeket, és megvitatták az együttműködés előnyeit. Egyetértettek abban, hogy hasonló közös foglalkozást legalább félévente szükséges lenne tartani. Grigoreff György egy óra elteltével kijelentette: máris látszik, hogy mennyivel ügyesebbek a diákok, mint a gyakorlás kezdetén.

A délelőtti bemutatón részt vettek a felsővezető-képző (vezérkari) tanfolyam hallgatói is. A jelentésbeadást követően az elöljáró, Kun Szabó István dandártábornok köszöntötte az állományt. A katonasulis növendékek és a vezérkari tanfolyam állománya – mint a katonai képzés két pólusa – együtt nézték végig a Maléter Pál Rendészzászlóalj, a Honvéd Palotaőrség, a különleges díszelgőcsoport és Budapest Helyőrségi Zenekarának bemutatóját. Ezt követően a Támogató Zászlóalj gépjármű-technikai eszközeit nézhették meg testközelből, majd a hűvös időre való tekintettel forró teát osztottak a diákoknak. A közös alaki foglalkozást századkötelékben történő gyakorlás zárta.

Forrás: www.honvedelem.hu

 

Cikk kategória: