Koszorúzás Újbudán

  • Megjelent: 17 November 2017

A XI. kerületi Szombathelyi téren található Puskás Tivadar szobrot, mely Szathmáry Gyöngyi Munkácsy-díjas szobrászművész alkotása, iskolánk mellett a Magyar Villamos Művek Zrt., a Paksi Atomerőmű Zrt., a Magyar Elektrotechnikai Egyesület és a Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület alapította. A szobrot 2009 novemberében avattuk fel közösen, azóta minden évben a felállítás évfordulóján ünnepélyes keretek közepette megkoszorúzzuk névadónk szobrát.

A 2017. november 14-án megrendezett eseményen ünnepi beszédet mondott dr. Horváth László Ferenc, iskolánk tiszteletbeli igazgatója. A megemlékezés során koszorút helyeztek el: a Budapest Főváros XI. kerület Újbuda Önkormányzat nevében Csernus László frakcióvezető, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár nevében Pristyák János ezredes, a helyőrségparancsnok helyettese, a Puskás Tivadar Híradó Bajtársi Egyesület nevében Lindner Miklós altábornagy, címzetes egyetemi tanár, a hadtudományok kandidátusa és Sós Tamás nyugállományú alezredes, valamint iskolánk nevében dr. Horváth László Ferenc.

Az ünnepélyes koszorúzásról készült fényképek facebook oldalunkon megtekinthetők.

Cikk kategória: