Megemlékezés Recsken

  • Megjelent: 9 January 2015

Iskolánk diákjai – hagyományainknak megfelelően – idén is részt vettek a Recski Nemzeti Emlékparkban tartott megemlékezésen. A recski kényszermunkatábor megszűnésének 61. évfordulóján, 2014. szeptember 20-án rendezett eseményen Kövér László, az Országgyűlés elnöke mondott beszédet, majd a koszorúzásokat követően emlékszöget helyezett el az iskolazászló rúdján.

A 9. b osztály diákjai Sós Ferenc osztályfőnökkel

 

A 10. b osztály diákjai Miterli Zoltán osztályfőnökkel

 

A megemlékezés díszvendégei. Középen vitéz Krasznay Béla, a Recski Szövetség országos elnöke; Kövér László, az Országgyűlés elnöke; Boross Péter, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke, volt miniszterelnök és Radnainé Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézetének elnöke

 

Krasznay Béla, a Recski Szövetség elnöke rövid beszédben emlékezett fogságára

 

Kövér László, az Országgyűlés elnöke Krasznay Béla, a Recski Szövetség elnöke és Radnainé Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézetének elnöke társaságában felavatta az 1950 és 1953 működött recski munkatábor helyén kialakított történelmi emlékhelyet megjelölő faragott kőtáblát, sztélét

 

Kövér László beszédében kiemelte: az emléktábla Recskre irányítja a jelenkor figyelmét. „A recski bűnök akkor teljesednek be, ha elfelejtjük őket” – fogalmazott a házelnök

 

 

KOSZORÚZÁS A KÉNYSZERMUNKATÁBOR HELYÉN FELÁLLÍTOTT EMLÉKMŰNÉL

Kövér László, az Országgyűlés elnöke

 

Boross Péter, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke, volt miniszterelnök

 

Dr. Szentes Tamás, Budapest főpolgármester-helyettese a fővárosi iskolák képviseletében helyezett el koszorút
 

Krasznay Béla, a Recski Szövetség országos elnöke

 

 

Cikk kategória: