Puskás-diákok a nemzetközi járőrbajnokságon

  • Megjelent: 12 September 2013

Második helyezést ért el a Puskás Tivadar Távközlési Technikum Infokommunikációs Szakközépiskola csapata a XIX. Nemzetközi Regionális Járőrbajnokságon. A Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár által Püspökszilágyon megrendezett versenyen idén először indultak a KatonaSuli-programban részt vevő középiskolások.

Szeptember 5-én a püspökszilágyi lőtéren rendezték meg a XIX. Nemzetközi Regionális Járőrbajnokságot, amelyre idén Magyarországról, Csehországból, Lengyelországból és Szlovéniából is érkeztek „egyenruhás” csapatok. A Magyar Honvédség mellett a társszervezetek − az Országos Rendőr-főkapitányság, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bevetési Főigazgatóság − képviselői is indultak. Mellettük első alkalommal neveztek a KatonaSuli-programhoz tartozó középiskolások, összesen hét csapattal. A Puskás Tivadar Távközlési Technikum csapatának az Egressy Gábor Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola, a II. Rákóczi Ferenc Közgazdasági Szakközépiskola, valamint a Than Károly Ökoiskola és Gimnázium diákjaival kellett összemérnie teljesítményét.

A megmérettetés résztvevői – a katonai fegyelem és az alaki mozdulatok betartása mellett – komoly erőt igénylő feladatok során tehették próbára magukat. A rendezők külön mérték az ötfős csapatok teljesítményének szintidejét és a nyolc technikai szám leküzdését. Ezek között szerepelt lövészet, gyakorló kézigránát célba dobása, sebesültszállítás, kúszófolyosó, egy teherautó méretes gumiabroncsának elgurítása és egy UAZ típusú terepjáró eltolása is.

Iskolánk csapatának tagjai – Szalay Balázs, Csabai Zsigmond, Takács Bence, Szücs Bertalan és Menich Péter, a 13. e osztály diákjai – a két felkészítővel: balra Fröhlich Henrik, jobbra Jaksa Tibor ömt. alezredes, aki ettől a tanévtől a katonai alapismereteket tanítja a Puskásban