Verseny

Simonyi Elektrotechnika Verseny

  • Megjelent: 9 June 2016

A 2016. június 3-4-én 26. alkalommal megrendezett Simonyi Károly Elektrotechnika Versenyen II. helyezést ért el iskolánk első csapata, melynek tagjai: Rieth László 10.b, Varga Máté és Varga Kristóf 10.e. A második csapat, Gazsó Ákos 10.b, Aoua Ádám és Szabó Viktor 10.a pedig IV. helyezést ért el. Az egyéni versenyben Rieth László II., Varga Máté III., Varga Kristóf pedig VI. helyezett lett.

SZÉTV 2016 - két dobogós helyezés

  • Megjelent: 18 April 2016

A Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrum által megrendezett Szakmacsoportos Szakmai Érettségi Tantárgyak Versenyén (SZÉTV), az elektrotechnika-elektronika szakmacsoport 30 fős döntőjébe idén 12 tanulónk jutott be. Akárcsak tavaly, idén is két dobogós helyet szereztek meg diákjaink. Cicer Csaba (12.b) második, Kátai Viola Mária (12.a) pedig harmadik helyezést ért el.

Versenyeredmények (10.heti)

  • Megjelent: 11 March 2016

Matematika OKTV döntőjébe jutott Pintér Levente 13.e. Tanára: Jeneiné Horváth Kinga.

Nemes Tihamér Alkalmazói Verseny döntőjébe jutottak: Bredák József 10.e és Rieth László 10.b. Tanáraik: Kis Anikó és Valentné Albert Éva

Fővárosi Alkalmazói Verseny döntőjébe jutottak: Bredák József 10.e és Tóth Márton 11.b. Tanáruk: Kis Anikó.

Gábor Dénes Számítástechnikai Emlékverseny döntőjébe jutottak alkalmazói kategóriában: Bredák József 10.e, Kucsera Gergő 10.b és Zemen Dávid 9.e.

Oldalak