Celsius, Anders

Svéd természettudós és csillagász

Fénykép
1701. november 27. Ovanaker – 1744. április 25. Uppsala

A róla elnevezett, ma is használatos hőmérsékleti skála megalkotója. 1737-ben tervezte meg a ma is használatos 100 fokos beosztású hőmérséklet skáláját, amely komoly segítséget jelentett a tudományos munkában. A skálát 1742-ben mutatta be a Svéd Akadémián tartott előadásában. 1730-1744 között az uppsalai egyetemen dolgozott, ahol a csillagászat professzora volt 1740-ben megépíttette az uppsalai obszervatóriumot.

Foglalkozott a a Nap és a Föld távolságának meghatározásával.

Csillagászati kutatásai eredményeként kiadott egy csillagászati katalógust, amelyben 300 csillag adatai szerepelnek, a fényességük adataival. Tanulmányozta az északi fényt, ill. a svéd partvidék geológiai süllyedését is. Felfedezte, hogy a süllyedés oka a jégkorszak idején felhalmozódott jégtakaró lehetett. Életét tuberkulózis oltotta ki. Sírja Uppsala közelében található, a nagyapja sírja mellett.

« vissza a felsoroláshoz