Liebig, Justus von, báró, (szül. 1803. máj. 12. Darmstadt, Hessen-Darmstadt – megh. 1873. ápr. 18. München), német vegyész. Fontos szerepet játszott a szerves kémia rendszerezésének elsô idôszakában, a kémia biológiai alkalmazásában (a biokémiában), a kémia tanításában és a mezôgazdasági kémia alapelveinek lefektetésében.

Rövid ideig tartó gyógyszerészeti tanulmányok után – késztetésének engedve – Liebig úgy döntött, vegyész lesz. A Bonni Egyetemre iratkozott be, hogy a kor egyik elsô számú kémikusánál, Karl Wilhelm Gottlieb Kastnernél tanuljon. Liebig az Erlangeni Egyetemre is követte Kastnert, és ott szerezte meg doktorátusát 1822-ben. Ezután a hesseni kormány ösztöndíjával Párizsban tanult. Alexander von Humboldt befolyása révén Joseph-Louis Gay-Lussac magánlaboratóriumában dolgozhatott.

Visszatérve, 1824-ben, a Giesseni Egyetemen kapott állást, 1826-ban nevezték ki egyetemi tanárrá. Liebig Giessenben hozta létre az elsô olyan laboratóriumot, amelyben a fiatal vegyészeket módszeresen tanították a kémiai kutatás gyakorlatára. A laboratórium hamarosan világhírû lett. Európa minden tájáról érkeztek hallgatók Liebighez. A következô generáció számos neves vegyésze is itt tanult, például August Wilhelm von Hofmann, Sir Edward Frankland, F. A. Kekulé von Stradonitz és Charles-Adolphe Wurtz. Liebig laboratóriuma a német kémiai oktatás mintájaként szolgált, és nagy szerepe volt a németországi kémia óriási fejlôdésében, amely a XIX. század késôbbi szakaszában bontakozott ki. Liebig 1845-ben bárói címet kapott; 1852-tôl haláláig a Müncheni Egyetem kémia professzora volt.

Liebig mind a szervetlen, mind a szerves kémia számos területén tevékenykedett. Néhány vizsgálata a kémia késôbbi fejlôdése szempontjából is kiemelkedô volt. A cianátok és fulminátok izomériájának tanulmányozása nagy hatást gyakorolt a kortársakra, és a fiatal Liebig figyelmét a szerves kémiára irányította. Ezeknek a vizsgálatoknak a kapcsán ismerkedett meg egy másik kiváló vegyésszel, Friedrich Wöhlerrel. Liebig és Wöhler barátsága egy életre szólt; a két férfi sok közös kutatást folytatott. Ezek legfontosabbika a keserûmandula-olaj (benzaldehid) vizsgálata volt: kiderítették, hogy a vegyület sok különbözô reakciójában ugyanaz a kémiai csoport, más néven gyök, változatlan marad. A gyökelmélet, amelynek kidolgozásához Liebig jelentôsen hozzájárult, elôször próbálta meg érdemben a szerves kémia rendszerezését.

Liebig szerves kémiai vizsgálatait nagyban segítette az az egyszerû módszer, amelyet a szén és a hidrogén analitikai meghatározására dolgozott ki. Egy másik eljárása a halogének analitikai meghatározását szolgálta. Fontos cikket írt a több-bázisú szerves savakról, és sokat tett a savak hidrogénjére vonatkozó elmélet alátámasztásáért. Ô népszerûsítette, de nem ô találta fel a Liebig-hûtôt, amelyet gyakran használnak a laboratóriumi desztilláló-berendezésekben.

A tiszta szerves kémia helyett – 1838 után – a növények és állatok kémiája foglalkoztatta inkább Liebiget. Számos szövetet és testnedvet elemzett, tanulmányozta az állati szervezetbôl kiválasztott nitrogéntartalmú vegyületeket. Ennek a kutatásnak a mellékterméke volt a Liebig-féle marhahús-kivonat. Késôbb mezôgazdasági problémák keltették fel a figyelmét; 1840-ben jelent meg Die organische Chemie in ihrer Anwendung auf Agrikultur und Physiologie (A szerves kémia mezôgazdasági és élettani alkalmazása) c. mûve. A könyv igen nagy hatást váltott ki a mezôgazdasági szakemberek körében. Liebig elvetette azt a régi nézetet, hogy a humusz táplálja a növényeket, és kimutatta, hogy a növények szén-dioxidot, vizet és ammóniát vesznek fel a levegôbôl és a talajból. A talaj elhasználódott ásványi anyagainak pótlására a mûtrágyázást javasolta.

Liebig idôsebb korában akkora tekintélyre tett szert, hogy kémiai kérdésekben az ô véleményét tartották irányadónak. Mindig szívesen hangoztatta nézeteit, amelyek néha igen merevek voltak. Ezért gyakran keveredett tudományos vitákba, és nem mindig volt igaza. Munkájának jelentôs részét abban a folyóiratban publikálta, amelyet ô alapított 1832-ben; az Annalen der Pharmacie (Gyógyszerészeti Évkönyvek), amely késôbb Annalen der Chemie (Kémiai Évkönyvek), Liebig halála után pedig Liebigs Annalen der Chemie néven jelent meg, az egyik legfontosabb kémiai folyóirattá vált.

A müncheni professzori állás elfoglalása után Liebig fokozatosan elvesztette a laboratóriumi munka iránti lelkesedését. Hamarosan visszautasította az új tanítványokat, és egyre inkább az írásnak szentelte idejét. A gyakori vitáktól eltekintve publikációiban arra hívta fel a figyelmet, hogy a kémiát sokoldalúan kell felhasználni az emberi élet érdekében.