Tudsz nekünk negyedórát mesélni Aradról?

 

TUDOK

Tudományos Diákkörök Országos Konferenciája

 

Tudományos Diákkörök XI. Konferenciasorozata

 

Regionális selejtező 2010.:

Közép-Magyarország (Pest megye), Budapest

 

Testvériskolánkban

Boronkay György Műszaki Középiskola, Gimnázium és Kollégium

Vác, 2010. december 10-11.

 

 

Országos döntő 2011.:

 

Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium

Békéscsaba, 2011. március 25-26.

 

 

Ha valaki nem tudná az

 

I. TUDOK

 

2000. november 17-18-án

A Gyáli úton, a Puskás Tivadar Távközlési Technikumban volt.

Emlékét őrzi egy napóra az iskola falán, a fizika laboratórium felett:

 

 

A díjkiosztó igazán impozánsra sikeredett:

 

 

Dr. Pálinkás József akkori államtitkár, később oktatási miniszter, most akadémiai elnök

 

 

Dr. Csermely Péter professzor, a TUDOK elindítója és elnöke

 

 

Dr. Freund Tamás, az első Bolyai-díjas

 

 

Meg is hívtak bennünket a

 

X. TUDOK-ra, amely

 

2010. március 26-27-én

A Sárospataki Református Gimnáziumban volt.

 

 

 

Mit volt mit tenni el is hoztunk egy nagy-, meg egy különdíjat:

 

 

 

Az idén Vácott lesz a

 

XI. TUDOK

 

 

Laci bácsi kiadta a jelszót:

 

„Arccal a TUDOK felé! Acél, vagy a cél: Arad!”

 

Íme a termés:

 

22 dolgozat, összesen 42 diák és 21 mentor, melyet

annak bizonyítására, hogy a Puskás Technikum tanárai és diákjai számára

mit jelent ma Arad, a következőképpen csoportosítottuk:

 

Sós tanár úrnak (aki, történelmet tanít)

Arad: a Magyar Golgota:

 

         1. Miklós Dávid - Siteri Dávid: Arad - Az emlékváros (Konzulens: Karner Judit)

         2. Sebők Andrea - Varga Katalin: Az aradi szabadságszobor története (Konzulens: Sós Ferenc)

         3. Dömötör Gergely - Fábián Ákos: Túl az aradi tizenhármon (Konzulens: Sós Ferenc)

         4. Majzik Tibor - Kohán Gergely: Relikviák az Aradi Múzeum pincéjéből (Konzulens: Tarkó András)

 

Alapiné Ecseri Éva tanárnőnek (aki, fizikát tanít)

Arad: Eötvös Loránd és az Ő ingája:

 

         5. Berkecz Ádám - Veres Dániel: Az Eötvös család élete és munkássága (Konzulens: Szabó Miklós)

         6. Cseri Sándor Ádám: A fizikatörténet egyik kiemelkedő sikerének reprodukálása Aradon (Konzulens: Alapiné Ecseri Éva)

 

Horváth László igazgató bácsinak (aki, számítástechnikát is tanít, meg mérnök is…)

Arad: Bolyai Jánost a hadmérnököt az 1829-31-es aradi erődítések irányítóját, meg

        Asbóth Oszkárt az aradi születésű és Gyáli úti kísérletezőt a „nagy magyar helikopterészt”,

        és azokat a csodálatos villamosokat az „ő gyoroki garázsukkal”,

        és a ménesi borpincéket a „vörös aszúval”,

        meg ha már itt tartunk a Neuman féle szeszgyárat, textilgyárat, vagongyárat, autógyárat…

        meg a Bohus palotát, a Minorita templomot jelenti:

 

         7. Sik Dávid - Horváth Milán: Semmiből új, más világot teremtett - Bolyai János geometriája (Konzulens: dr. Horváth László)

         8. Kincs Bernadett - Sőrés Alexandra: A két Bolyai élete és hatása a mai természettudományos kultúra kialakulására (Konzulens: Blastik István)

         9. Szloboda András - Szabó Richárd: Bolyai emlékhelyek a Kárpát-medencében (Konzulens: Dezséri Csaba)

         10. Glávits Levente - Vágány Péter: Aradi ipartörténeti emlékek (Konzulens: Miterli Zoltán)

         11. Barta Emil - Galambosi Gábor: Asbóth Oszkár munkássága (Aradtól a Gyáli út - Ecseri út sarkáig) (Konzulens: Fazekas Ákos)

 

… és vannak, akik már a szász vidékre gondolnak Arad hallatán:

 

         12. Alaksza Ádám - Kiss Bence: Szász erőd-vártemplomok Erdélyben (Konzulens: Keller Zsuzsanna)

         13. Csoma Sándor Gergely - Mancsek János: Székelyderzs és erődtemploma (Konzulens: dr. Pomozi András)

 

A többi meg a ráadás:

 

         14. Klecsány Rebeka - Gerencsér Dorina: Kalotaszegi motívumok Magyarországon (Konzulens: Keller Zsuzsanna)

         15. Hamow Ádám - Némedi-Varga Bálint: Tárnok és környéke a II. világháborúban (Konzulens: Hajzer György)

         16. Schleinig Dániel - Tóth Tamás: A gyimesbükki vasúti őrház (Konzulens: Nagy Klára)

 

… és akiknek Aradról is a szakmájuk jut eszükbe:

 

        17. Boros Gergely - Major Milán: Digitális átállás (Konzulens: Prusinszki István)

        18. Dezse Tibor - Gazsó Bence: ECAC - EEG Controlled Alarm Clock (Konzulens: Gyarmati Krisztina)

        19. Eördögh Balázs - Pozsonyi Miklós: Bio - üzemanyag a gyakorlatban (Konzulens: Alapiné Ecseri Éva)

        20. Böröczki Zoltán: Izomhuzal motor (Konzulens: Kolozsvári Imre)

        21. Kosztka Péter - Seres Botond: Autonóm napelemes rendszer (Konzulens: Beregszászi Zoltán)

        22. Fehérvári Áron Botond - Tomon Gergely: Szélgenerátor (Konzulens: Jeneiné Horváth Kinga)