HASE 20 km-es teljesítménytúra

  • Megjelent: 26 September 2013

Közel háromszázan vettek részt a Honvéd Aurora Sportegyesület és a Puskás Tivadar Távközlési Technikum Infokommunikációs Szakközépiskola által szervezett „HASE 20 ‒ Katonasírok nyomában” teljesítménytúrán. A 2013. szeptember 22-én, immár hetedik alkalommal megrendezett ‒ a Budapest Kupa részeként meghirdetett ‒ túra kiindulópontja és célállomása a hűvösvölgyi gyermekvasút-végállomáson volt. A 20 kilométeres útvonal katonasírokat, emlékműveket és kilátókat érintett. A legfiatalabb induló ötéves, a legidősebb 82 éves volt. A távot legrövidebb idő alatt teljesítők értékelése korcsoportonként történt, az első helyezettek serleget, az 1-3. helyezettek érmet és oklevelet kaptak. A 65 év felettiek közül idén is Fröhlich Henrik, a PTTT szülői szervezetének elnöke érkezett be elsőként a célba.

 

A HASE 20 teljesítménytúra eredményei

20 éves kor alattiak

1. Karosi Gábor
2. Somogyi István
3. Kovács Tamás

 

21-45 év közöttiek

1. Vereczki Tibor
2. Barta László
3. Szőke Tamás

 

46-65 év közöttiek

1. Sebestyén Imre
2. Daczó Zsolt
3. Daróczi Ferenc

 

65 év felettiek

1. Fröhlich Henrik
2. Balogh András
3. Bárdos László

 

Összesített eredmény

1. Vereczki Tibor
2. Barta László
3. Szőke Tamás

 

Dr. Horváth László Ferenc, a Puskás Tivadar Távközlési Technikum Infokommunikációs Szakközépiskola igazgatója gratulál Marosi Gábornak, a 20 év alatti korcsoport első helyezettjének

 

Farkas László, a Honvéd Sportegyesületek Országos Szövetségének (HOSOSZ) elnöke adta át az érmet és az oklevelet a 20 év alatti korcsoportban második helyezést elért Somogyi István és a harmadik helyezett Kovács Tamás részére

 

A 65 év felettiek között első helyezett Fröhlich Henrik – a Puskás Tivadar Távközlési Technikum Infokommunikációs Szakközépiskola szülői szervezetének elnöke – és a második helyezést elért Balogh András

 

HASE-túra térképvázlat

Cikk kategória: