Honvédelemért Cím Dr. Horváth László Ferencnek

  • Megjelent: 23 May 2019

A Magyar Honvédelem Napja alkalmából, a honvédelem ügye érdekében végzett tevékenységéért és kiemelten fontos feladatai megvalósításának támogatásáért, Dr. Horváth László Ferenc, iskolánk egykori diákja, majd igazgatója a

Honvédelemért Kitüntető Cím Babérkoszorúval ékesített I. fokozatát

vehette át Magyarország honvédelmi miniszterétől, Dr. Benkő Tibortól.

http://www.puskas.hu/100/images/honvkitu.JPGhttp://www.puskas.hu/100/images/honvkitu.JPGLaci bácsi, azaz dr. Horváth László Ferenc 1967-ben végzett iskolánkban. 1973-ban a BME VIK híradástechnika szakán mérnöki oklevelet szerzett, majd még ugyanabban az évben mérnök-tanári diplomát is. Egyetemi doktori disszertációját számítógép architektúrák témakörben 1983-ban védte meg. 1999 tavaszán közoktatás-vezetői diplomát szerzett. 1973-tól 1992-ig a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karán tanított digitális technikát, számítógép architektúrákat és számítástechnikai rendszereket. E témákból több könyve, publikációja jelent meg és szabadalma került elfogadásra. 1992-től 2013-as nyugdíjazásáig a Puskás Tivadar Távközlési Technikum igazgatója volt.

Cikk kategória: