Kandó TDK eredmények

  • Megjelent: 26 November 2017

Az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kara által november 15-én megtartott Tudományos Diákköri Konferencián szép eredményeket értek el szakgimnáziumunk diákjai.

A középiskolások számára rendezett Junior távközlési szekcióban első helyen végzett Erdei Dominik (11.e), Programozható iskolacsengő megvalósítása beágyazott rendszerrel című pályamunkájával. Konzulensei Sörös István tanár úr és Dr. Wührl Tibor egyetemi docense voltak.

Ugyanitt második helyezett lett Fodor Attila (13.tt), Mikrokontrollerből a nagyképernyőre című pályamunkájával. Konzulensek Szalainé Török Edit tanárnő és Dr. Tóth Zoltán egyetemi docens voltak.

Különdíjas lett Takács Mihály (13.tt), Digitális óra megvalósítása digitális ledszalaggal, AVR vezérlőegységgel című pályamunkájával. Konzulensek Mamira György tanár úr és Eszes András egyetemi intézeti mérnök voltak.

Iskolánkból a versenyen indult még Edvi Gábor (13.tt), Retró rádió építése pályamunkájával, konzulensei Prusinszki István tanár úr és Eperjesi Gyula tanszéki mérnök voltak, valamint Wi-Fi car pályamunkával Tímár Barnabás, Bánhidi Tamás és Szabó Mihály (11.b), konzulensek Fazekas Ákos tanár úr, Csanádi Bertalan tanársegéd és Dr. Varga Péter János adjunktus voltak.

Gratulálunk a szép eredményekhez!

Cikk kategória: