A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ koszorúja gróf Klebelsberg Kuno szobránál

  • Megjelent: 19 April 2013

Négy hónapos fennállása óta első alkalommal koszorúzta meg névadója, gróf Klebelsberg Kuno szobrát a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ. A több mint 2700 magyarországi általános és középiskolát fenntartó KLIK képviseletében Stefán György osztályvezető helyezett el koszorút ünnepélyes keretek között a Puskás Tivadar Távközlési Technikum Infokommunikációs Szakközépiskola udvarán 2001-ben felavatott gróf Klebelsberg-szobor talapzatánál 2013. április 19-én, az informatika OSZTV országos döntőjének eredményhirdetése előtt.

Stefán György, a KLIK osztályvezetője és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ koszorúja gróf Klebelsberg Kunó szobránál

 

Dr. Horváth László Ferenc, Puskás Tivadar Távközlési Technikum Infokommunikációs Szakközépiskola igazgatója ezekkel a szavakkal kérte fel koszorúzásra Stefán Györgyöt, a  KLIK fővárosi szakképző intézmények, kollégiumok fenntartásáért és működtetésért felelős osztályvezetőjét:

Hölgyeim és Uraim!

Az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny 2013. évi informatika döntőjére gyűltünk össze. Mielőtt bármit is elkezdenénk, a zene kíséretével énekeljük el édes hazánk, szegény Magyarország himnuszát.

Nagy nap ez a mai. Történelemformáló pillanat tanúi lehetünk. Magyarország legfiatalabb és legnagyobb cége, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, vagyis becenevén a KLIK képviselője koszorút helyez el névadójuk, gróf Klebelsberg Kuno, a XX. század legnagyobb magyar vallás- és közoktatás-miniszterének szobránál.

Mi 2000-ben Magyarpécskán, majd 2001-ben itt, a Gyáli úton avattuk fel gróf Klebelsberg Kuno szobrát, Jecza Péter temesvári művész munkáját. Ennek több mint 12 éve. Akkor mi, a Gyáli úti almamáter tanárai már évek óta a klebelsbergi szellemben:

– 50% oktatás, 50% nevelés, személyes példamutatás: bort prédikáltunk és tokaji aszút ittunk;

– felzárkóztatás, tehetséggondozás, minőségi oktatás: szociális ösztöndíj, tanulmányi ösztöndíj, sikerdíj;

– a tér: haza, Kárpát-medence, Európa: a tatárokat Muhiban, a törököket Mohácson, Rákóczit Kassán, október 6-át Aradon, a Rákosi-diktatúrát Recsken, ’56-ot a 301-esben kell bemutatni.

Másképp tanítja a fáraókat az a tanár, aki látta a piramisokat. Napóleont, ha volt Waterloonál. Kölcseyt, aki megmászta Husztnak rom várát.

És mindezekhez a fenntartónk, a Matáv minden szükséges anyagi és szellemi támogatást megadott. A kemény, céltudatos munka meghozta gyümölcsét. Vannak és voltak olyan indikátorok, melyekben a Puskás az ország legjobb szakközépiskolája és az ország első tíz középiskolájának egyike volt. Akkor, 2000-ben, az ezredforduló környékén csodabogaraknak számítottunk. Mi voltunk az elsők, akik 80 év után a trianoni határokon kívül köztéri szobrot állítottunk – és éppen egy gróf Klebelsberget. Mi voltunk az elsők, akik szakközépiskolaként önként jelentkeztünk… Jelentkeztünk? Betolakodtunk az elitgimnáziumok közé az Arany János Tehetséggondozó Programban. És most, 12 év után bátran kijelenthetem, hogy megérte.

2000-ben a Gyáli úti Puskás gróf Klebelsberg-szobrot avatott, és klebelsbergi szellemben oktatott, nevelt.

Tanyasi iskolák, gimnáziumkoncepció, egyetemi városok, magyarintézetek szerte Európában. Gróf Klebelsberg Kuno az elkobzott Károlyi-vagyonból megszerezte erre a pénzt.

Most, itt, 2013-ban 2704 iskola fenntartója egy koszorúval tesz hitet a klebelsbergi szellem mellett. Mi bebizonyítottuk, hogy ez a szellem jó, most rajtuk a sor. Csak negyedik hónapja a fenntartóink. Ne mondjunk elhamarkodottan véleményt! Hagyjunk nekik időt!

Ezek után, mint az itt toporgók legvénebbike, felkérem Stefán György osztályvezető urat, hogy mint a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ képviselője, koszorúzza meg a névadó, gróf Klebelsberg Kuno szobrát.

Stefán György, a KLIK osztályvezetője és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ koszorúja gróf Klebelsberg Kunó szobránál

Stefán György, a KLIK osztályvezetője és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ koszorúja gróf Klebelsberg Kunó szobránál

Stefán György, a KLIK osztályvezetője és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ koszorúja gróf Klebelsberg Kunó szobránál

Cikk kategória: