A MAGYAR KULTÚRA NAPJA FERENCVÁROSBAN

  • Megjelent: 19 January 2016

Petőfi Sándor: János vitéz
Ferencvárosi iskolák előadásában

A Magyar Kultúra Napja alkalmából, január 22-én 18 órakor egy különleges színházi vállalkozás kerül bemutatásra a Ferencvárosi Művelődési Központ nagyszínpadán.

Folytatva és megújítva a 2013-ban elindított iskolaszínházi programot, mikor Madách Imre Az ember tragédiája került színre hasonló elgondolás szerint, most Petőfi Sándor örökbecsű elbeszélését, a János vitézt állítja színpadra tíz ferencvárosi iskola, több, mint száz általános és középiskolás diák és felkészítő tanáraik alkotó együttműködésében.

Az idei projektben a Kosztolányi Dezső Általános Iskola, a Novus Gimnázium, a BMSZC Puskás Tivadar Távközlési Technikum Infokommunikációs Szakközépiskolája, a Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium, a Weöres Sándor Általános Iskola és Gimnázium, a Harsányi János Szakközépiskola, a Bakáts Téri Ének-Zenei Általános Iskola, a Kőrösi Csoma Sándor Kéttannyelvű Általános Iskola, a József Attila Általános Iskola, s a Telepy Károly Általános Iskola és Gimnázium vesz részt.

A János vitéz zseniális verses meséje – ilyet írni a legnagyobbaknak is csak egyszer sikerül – a ferencvárosi fiatalok friss, mai értelmezésében és Lázár Balázs színművész, a Ferencvárosi Pinceszínház irodalmi referensének összerendezésében, valamint Szabó-Gyenes Szilvia koordinálásában egy változatos és színes előadás ígéretével kecsegtet, melyre nagy szeretettel várjuk a ferencvárosi közönséget!

Az előadások időpontjai:

január 22. 18 óra,

január 23. 18. óra és

január 24. 15 óra.

Belépődíj nincs, de a belépés regisztrációhoz kötött.

Forrás és bővebb információ: www.fmkportal.hu

Cikk kategória: