A Puskás Tivadar Távközlési Technikum Infokommunikációs Szakközépiskola szervezésében hat fővárosi középiskola diákjai vettek részt a recski kényszermunkatábor megnyitásának 62. évfordulója alkalmából szeptember 15-én rendezett megemlékezésen. A helyi Nemzeti Emlékparkban tartott eseményen dr. Áder János, Magyarország köztársasági elnöke is felszólalt, majd a koszorúzásokat követően emlékszöget helyezett el a Puskás Tivadar Távközlési Technikum zászlórúdjában.

Dr. Horváth László Ferenc igazgató és dr. Áder János köztársasági elnök, középen vitéz Krasznay Béla, a Recski Szövetség országos elnöke. Balra a háttérben: a Puskás Tivadar Távközlési Technikum Infokommunikációs Szakközépiskola 3D-s kamerával rögzítette az eseményeket

Áder János köztársasági elnök emlékszöget vert a PTTT zászlórúdjába

Magyarország köztársasági elnöke beszédében az egykori rendszer és az azt kiszolgálók embertelenségére hívta fel a figyelmet. Mint fogalmazott, „a fiatalabb nemzedéknek újra és újra el kell mondani, hogy a kommunista diktatúra önkényuralmi gépezete a fanatikus gyűlöletre, az elnyomásra és az elhallgattatásra épült”

Vitéz Krasznay Béla, az egykori rabokat tömörítő Recski Szövetség elnöke ‒ aki felidézte, hogy már csupán 19-en vannak életben az egykori foglyok közül ‒ ugyancsak azt hangsúlyozta, hogy a felnövekvő nemzedékekkel meg kell ismertetni a Recsken történteket, mert csak a történelmi alapokra, a múlt alapjaira építhetnek életképes nemzetet a jövő generációi

Az ünnepi műsor végén a budapesti középiskolák diákjai ‒ a „pesti srácok” ‒ is megkoszorúzták a kényszermunkatábor helyén állított emlékművet. A megemlékezésen hat fővárosi fenntartású oktatási intézmény képviseltette magát: a Puskás Tivadar Távközlési Technikum Infokommunikációs Szakközépiskola mellett a Koronka Lajos Faipari Szakközépiskola, az Eötvös Loránd Szakközépiskola és Szakiskola, az Eötvös József Gimnázium, a Széchenyi István Gimnázium, valamint az Újpesti Két Tanítási Nyelvű Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Gimnázium

A Fővárosi Önkormányzat koszorúja a recski emlékmű előtt

Recsk a kommunista rezsim kegyetlenségének jelképévé vált

Recsk nemcsak egy internálótábor volt, hanem a kommunista rezsim kegyetlenségének jelképévé vált – jelentette ki a köztársasági elnök az egykori recski kényszermunkatábor területén kialakított Nemzeti Emlékparkban tartott megemlékezésen.

– Annak szimbólumává vált Recsk, hogy hová vezet, ha ember az emberre, magyar a magyarra támad egy emberellenes, elvakult, diktatórikus politikai eszme nevében – mondta Áder János. – Ugyanakkor ma is élnek olyanok, akik a Recsken történteket relativizálják. Ezért újra és újra ki kell mondani, hogy a bűnt bűnnek, a bűnösöket bűnösnek, az áldozatokat pedig áldozatnak tekintjük – tette hozzá az államfő. Áder János hangsúlyozta, hogy Magyarország köztársasági elnökeként fejet hajt az áldozatok emléke, az önkény által kegyetlenül megalázottak, meghurcoltak, a kommunista hatalom nevében elpusztítottak és a túlélők előtt. Mindazok előtt, akiknek nem volt más bűnük, mint hogy a diktatúra gépezete „kiiktatandóknak”, elpusztítandó ellenségnek tekintette őket.

A hírhedt recski kényszermunkatábort – szovjet mintára – 1950 és 1953 között az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) működtette a Heves megyei község mellett emelkedő Csákánykő nevű hegy kőbányája közelében. A szovjet Gulág-táborok mintájára szervezett munkatábor poklát összesen mintegy ezerötszázan járták meg, akiket minimális létfeltételek mellett, folyamatosan dolgoztattak. A bírósági ítélet nélkül fogva tartottak között a társadalom minden rétege jelen volt, a munkástól a volt földbirtokosig, a horthysta katonatiszttől az értelmiségiig. Az embertelen körülmények – a kőbányában végzett megerőltető, napi 12-14 órai munka, az éheztetés, az orvosi ellátás hiánya, a megalázó fenyítések, büntetések és kínzások, valamint az elszenvedett balesetek – miatt egytizedük életét vesztette. Mivel a táborból senki sem szabadulhatott, létét sikerült teljesen titokban tartani. Mindössze kétszer volt sikeres szökési kísérlet: az egyik rab átjutott a korabeli Csehszlovákiába, de miután hírét vette, hogy a családját bebörtönözték, feladta magát. A másik szökevénynek, Michnay Gyulának 1951-ben sikerült eljutnia Bécsbe, ahol a Szabad Európa Rádió adásában felolvasta hatszáz rabtársa nevét. A hozzátartozók innen tudhatták meg, hogy szeretteik még élnek, és a Nyugat is ekkor szerzett tudomást a tábor létéről.

Sztálin 1953. március 5-én bekövetkezett halála után a miniszterelnökké kinevezett Nagy Imre a többi internálótáborral együtt a recski tábort is megszüntette. Az épületeket, tornyokat és kerítéseket ezután ledózerolták, és lényegében semmi nem maradt meg belőlük. A tábor helyét a rendszerváltás után sikerült azonosítani, egy-két épületet pedig – a túlélők elbeszélése, illetve a meglévő fényképek alapján – visszaállítottak az eredeti állapotba. A táborban meghaltak és meggyilkoltak tömegsírját azonban a mai napig nem sikerült megtalálni. A recski emlékművet 1991-ben avatták fel, a Nemzeti Emlékparkot pedig öt évvel később. Megtekinthető az őrtorony, a rabok elszállásolására épített barakk, valamint a tábor szögesdrótkerítésének egy része. A volt foglyok közül ma már csupán tizenkilencen élnek, néhányan közülük a megemlékezésre is eljöttek. (MTI/PTTT)