szeptember 2013

Harmadik helyezés a Bakonyi kihíváson

  • Megjelent: 24 September 2013

A Magyar Honvédség Bakony Harckiképző Központ által 2013. szeptember 21-én megrendezett „Gyorsan, bátran, hűséggel” – Bakonyi kihívás elnevezésű hegyikerékpáros verseny 66 kilométeres távján, az U 19 kategóriában Szalay Balázs, iskolánk 13. e osztályos diákja harmadik helyezést ért el. Fröhlich Henrik, az iskola szülői szervezetének elnöke szintén hosszútávon, a MASTER 3 kategóriában ért el harmadik helyezést. A rendkívül nehéz versenyen elért kiváló eredményekhez ezúton is gratulálunk!

Megemlékezés Recsken

  • Megjelent: 12 September 2013

A Puskás Tivadar Távközlési Technikum Infokommunikációs Szakközépiskola szervezésében idén is több fővárosi középiskola diákjai vettek részt a Recski Nemzeti Emlékparkban szeptember 7-én tartott megemlékezésen. A recski kényszermunkatábor megszűnésének 60. évfordulója alkalmából rendezett eseményen Hende Csaba honvédelmi miniszter mondott beszédet, majd a koszorúzásokat követően emlékszöget helyezett el az iskolazászló rúdján.

Puskás-diákok a nemzetközi járőrbajnokságon

  • Megjelent: 12 September 2013

Második helyezést ért el a Puskás Tivadar Távközlési Technikum Infokommunikációs Szakközépiskola csapata a XIX. Nemzetközi Regionális Járőrbajnokságon. A Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár által Püspökszilágyon megrendezett versenyen idén először indultak a KatonaSuli-programban részt vevő középiskolások.