Hősök emlékezete

  • Megjelent: 14 January 2013

Jelentős érdeklődés mellett rendeztek január 12-én este és éjszaka a doni harcokban elhunytak emlékére kegyeleti virrasztást és gyertyagyújtást a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban. A megemlékezésen a Puskás Tivadar Távközlési Technikum Infokommunikációs Szakközépiskola is képviseltette magát.

1943 januárjában megsemmisült a Don-kanyarba küldött, több mint 200 ezer fős Magyar Királyi 2. Honvéd Hadsereg. A 70 évvel ezelőtt történtekről évtizedekig nem lehetett pontos képet alkotni, a kommunista diktatúra szándékosan torzította, meghamisította a valóságot. Ma már szabad az emlékezés: lehet és kell is rekonstruálni az eseményeket, megismerni a valódi múltat, méltó emléket állítani a keleti fronton harcoló és életüket áldozó honvédeinknek. Ennek jegyében rendeztek január 12-én este és éjszaka kegyeleti virrasztással egybekötött megemlékezést a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum díszudvarán. A kegyeleti gyertyagyújtást és virrasztást a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság és a HM Katonai Hagyományőrző és Hadisírgondozó Osztály kezdeményezésére a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár és a Zrínyi Nonprofit Kft. szervezte.

A hősök emlékének felidézése a Mátyás-templomban kezdődött, ahol az elhunyt katonákért szólt az ima

Jelentős érdeklődés mellett rendeztek január 12-én este és éjszaka a doni harcokban elhunytak emlékére kegyeleti virrasztást és gyertyagyújtást a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban

Az istentisztelet után a résztvevők átvonultak a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum díszudvarára, ahol dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter méltatta a Don-kanyarban harcolt katonák hősies helytállását

Benkő Tibor vezérezredes, a Magyar Honvédség vezérkari főnöke és dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter

A beszéd után koszorúzás következett, majd a HM HIM előtt gyertyagyújtással vette kezdetét a kegyeleti virrasztás

A budapesti katonasulik diákjainak koszorúja

Dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter és dr. Horváth László Ferenc, a Puskás Tivadar Távközlési Technikum Infokommunikációs Szakközépiskola igazgatója

A koszorúzásokat követően az emlékezés gyertyáit helyezhették el a látogatók. Képünkön dr. Horváth László Ferenc igazgató

A koszorúzásokat követően az emlékezés gyertyáit helyezhették el a látogatók.
Képünkön dr. Horváth László Ferenc igazgató

Dr. Horváth László Ferenc igazgató, Menich Tibor, a Puskás Tivadar Távközlési Technikum diákja és Fröhlich Henrik, a PTTT szülői szervezetének elnöke a Magyar Királyi 2. Honvéd Hadsereg emléktáblája előtt

A gyertyagyújtást követően a szervezők kivetítették az oroszországi rudkinói központi emlékművön feltüntetett több mint 62 ezer hősi halott és eltűnt nevét, rendfokozatát, halálozási vagy eltűnési helyét. A téren korabeli fegyvereket és haditechnikai eszközöket tekinthetett meg az érdeklődő közönség a hagyományőrzők által felállított katonai sátrakban

A gyertyagyújtást követően a szervezők kivetítették az oroszországi rudkinói központi emlékművön feltüntetett több mint 62 ezer hősi halott és eltűnt nevét, rendfokozatát, halálozási vagy eltűnési helyét. A téren korabeli fegyvereket és haditechnikai eszközöket tekinthetett meg az érdeklődő közönség a hagyományőrzők által felállított katonai sátrakban

Jelentős érdeklődés mellett rendeztek január 12-én este és éjszaka a doni harcokban elhunytak emlékére kegyeleti virrasztást és gyertyagyújtást a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban

Forrás: katonasuli.hu, honvedelem.hu
Fotók: Tarkó András

Cikk kategória: