Koszorúzás Klebelsberg Kuno szobránál

  • Megjelent: 16 November 2012

Koszorúzási ünnepséget tartott november 13-án gróf Klebelsberg Kuno (1875–1932) XI. kerületi szobránál a Gróf Klebelsberg Kuno a Ciszterekért Alapítvány és a Puskás Tivadar Távközlési Technikum. Az egykori belügy-, majd vallás- és közoktatásügyi miniszter születésének évfordulóján rendezett megemlékezésen beszédet mondott Alberik ciszter atya és gróf Klebelsberg Éva, a Klebelsberg a Ciszterekért Alapítvány kurátora, valamint közreműködött Tálas Ernő, a Stockholmi Királyi Opera korábbi énekese. A Villányi úti Szent Imre templom és a Szent Imre Gimnázium között álló, Grantner Jenő által készített Klebelsberg-szobor talapzatánál gróf Klebelsberg Éva, a Gróf Klebelsberg Kuno Alapítvány elnöke és Horváth Alexandra, a Puskás Tivadar Távközlési Technikum diákja helyezett el koszorút.

Alberik ciszter atya és gróf Klebelsberg Éva

 Alberik ciszter atya és gróf Klebelsberg Éva

 

Gróf Klebelsberg Éva

 Gróf Klebelsberg Éva beszédet mond

 

Gróf Klebelsberg Éva, a Gróf Klebelsberg Kuno Alapítvány elnöke és Horváth Alexandra, a Puskás Tivadar Távközlési Technikum diákja koszorúz

Gróf Klebelsberg Éva, a Gróf Klebelsberg Kuno Alapítvány elnöke és Horváth Alexandra, a Puskás Tivadar Távközlési Technikum diákja koszorúz

 

Koszorú a Klebelsberg-szobor talapzatánál

 

Cikk kategória: