Esemény
Az informatika OSZTV döntője a Puskásban
A 2012/13-as tanévben is a Puskás Tivadar Távközlési Technikum Infokommunikációs Szakközépiskola adott otthont az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny informatika szakmacsoport döntőjének, ahol négy szakma legkiválóbb diákjai adtak számot tudásukról. Az április 17-19. között megszervezett és lebonyolított OSZTV-döntőt ünnepélyes eredményhirdetés és díjátadás zárta. A Puskás diákjai idén is csak a műszaki informatikusok között indultak, de ott ők érték el a legjobb eredményeket.
Ünnepségsorozat március idusán
Puskás Tivadar világhírű találmánya, az idén 120 éves Telefonhírmondó kapcsán tudományos ülést rendeztünk, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 165. évfordulójára pedig a Fiumei úti Nemzeti sírkertben emlékeztünk 2013. március 13-án. Délelőtt előadások hangzottak el Puskás Tivadar életéről, a Telefonhírmondó szabadalmairól és a kiegyezés utáni tudományos forradalom nagyjairól, délután – a Deák-mauzóleum megkoszorúzása után – a Nemzeti sírkertben tettek sétát az osztályok.
Elhurcoltak nyomában
Tényfeltáró történelmi időutazásra invitálta az érdeklődőket a Szemeretelepiek Baráti Köre és a Szemeretelepi Református Egyházközség 2013. március 2-án. Dupka György író, Gulag-kutató, a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet igazgatója „A malenykij robotra – a sztálini lágerekbe – elhurcolt Kárpát-medencei kényszermunkások nyomában Szolyvától az Urálig” címmel tartott előadást vetített képes kiegészítéssel a szemeretelepi református templomban. Dupka György az előadást követően emlékszöget helyezett el a Puskás Tivadar Távközlési Technikum Infokommunikációs Szakközépiskola iskolazászló-rúdjában.
Az ember tragédiája Puskás-diákokkal
Madách Imre Az ember tragédiája című művét mutatták be 2013. január 27-én, vasárnap 15 órakor a Ferencvárosi Művelődési Központ színpadán ferencvárosi iskolások közreműködésével. Az első három és az utolsó színt a Puskás Tivadar Távközlési Technikum Infokommunikációs Szakközépiskola jelenítette meg.
Ünnepi állománygyűlés a dandár napján
Ünnepi állománygyűlést tartott 2013. január 16-án a Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár a jogelőd katonai szervezet fennállásának 68. évfordulója tiszteletére. Az állománygyűlésre – mint a KatonaSuli-program keretében együttműködő középiskola – a Puskás Tivadar Távközlési Technikum Infokommunikációs Szakközépiskola is meghívást kapott.
Hősök emlékezete
Jelentős érdeklődés mellett rendeztek január 12-én este és éjszaka a doni harcokban elhunytak emlékére kegyeleti virrasztást és gyertyagyújtást a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban. Az eseményen a Puskás Tivadar Távközlési Technikum Infokommunikációs Szakközépiskola is képviseltette magát.
Megemlékezés Tárnok gyásznapján
1945. január 8-án kényszermunkára hurcolták Tárnok férfi lakosságának jelentős részét. Tárnok Önkormányzata a gyásznap alkalmából, 2013. január 8-án megemlékezést tartott, amelyen – a személyes kötődések miatt – a Puskás Tivadar Távközlési Technikum is képviseltette magát.
Szalagavató 2012
Tudományos ösztöndíjat kapott Sik Dávid
Gábor Dénes Tudományos Diákköri Ösztöndíjat vehetett át 2012. december 20-án a Parlamentben Sik Dávid, a Puskás Tivadar Távközlési Technikum 2011-ben végzett volt diákja, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem mérnök-informatikus hallgatója.