Verseny

Sikeres Matematika OKTV szereplés

  • Megjelent: 20 May 2019

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma, valamint az Oktatási Hivatal által közösen meghirdetett Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen (OKTV), Matematika tantárgyból a szakgimnáziumi tanulók kategóriájában hat tanulónk is az országos döntőbe jutott. Végeredmény szempontjából az előkelő 9. és 10. helyen végzett Kiss Viktor (12.a) és Kósa György Máté (12.a). A többi döntős is nagyon szépen szerepelt, Németh Csilla Márta (12.e) 13., Andi Zsombor (12.b) 27., Ferancz Norbert (12.b) 31.

Fővárosi Középiskolai Informatika Alkalmazói Verseny döntőjében

  • Megjelent: 25 April 2019

A Fővárosi Középiskolai Informatika Alkalmazói Verseny döntőjében, Szakgimnázium II. korcsoportban iskolánk tanulói végeztek az első hat helyen. Sorrendben első helyezett lett Zemen Dávid 12.e, második Dóra Zoltán 11.b, harmadik Ujfalusi Zoltán Gergő 11.a, negyedik Gaál Bertold 11.a, ötödik Márton Levente 11.a és hatodik Mayor Patrik 12.a. Felkészítő tanáraik: Szalainé Török Edit, Valentné Albert Éva, Jeneiné Horváth Kinga és Beregszászi Zoltán. Gratulálunk!

Elsöprő siker az ÁSZÉV döntőjében

  • Megjelent: 17 April 2019

Az Ágazati és ágazaton kívüli Szakmai Érettségi vizsgatárgyak Versenyének (ÁSZÉV) 2018/2019. tanévi döntőjében igen szépen szerepeltek iskolánk tanulói. Szerénytelenség nélkül mondhatjuk, hogy hagyományosan. A Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrumban rendezett eseményen, az Elektrotechnika-elektronika szakmacsoport, Távközlési ágazat döntőjének 10 fős mezőnyéből 8 Puskás-diák volt, akik megszerezték az első nyolc helyet.

OSZTV sikerek

  • Megjelent: 29 March 2019

Az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (OSZTV) döntőjében, melyet a XII. Szakma Sztár Fesztiválon 2019 márciusában a Hungexpon rendeztek meg, idén is kiválóan szerepeltek tanulóink. Távközlési technikusok versenyén a dobogó mindhárom fokára Puskás-diák állhatott. Az első helyezett Gazsó Ákos, a második Selmeczi Tamás míg a harmadik Papp Áron lett. Infokommunikációs hálózatépítő és üzemeltető szakmában is iskolánk tanulója, Pálinkás Zoltán szerezte meg az első helyet. Gratulálunk!

Oldalak